MSZP-DK alku: Gyurcsánynak kell Eger!
2017.12.21Megszületett az Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Demokratikus Koalíció (DK) megállapodása arról, hogy a két párt a 106 egyéni választókerületben nem indul egymással szemben a 2018-as országgyűlési választásokon. Az alku eredményeként Egerben a DK állít közös jelöltet.
Ez azt jelenti, hogy Korózs Lajos az MSZP parlamenti képviselője mégsem indul a választáson, holott korábban már bemutatták a szocialisták egri aspiránsaként. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy név szerint ki lesz a DK képviselőjelöltje, a nyilvánosságra hozott lista csak azt tartalmazza, hogy melyik párt kapta meg az adott választókerületet.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerdán közölte, hatvan körzetben az MSZP jelöltje, 46 körzetben a DK jelöltje indul a választáson. Jelezte azt is, hogy az MSZP elnöksége megerősítette, Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a szocialisták miniszterelnök-jelöltje is. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke bejelentette, pártja önálló listát állít, amelyet ő vezet és a DK nem támogat olyan miniszterelnök-jelöltet, aki más párt listáján rajta van. Emlékeztetett arra, hogy a DK listájának első harminc helyéről már döntött a párt elnöksége.
Eger a DK-nak kell
A két párt közötti egyezkedés során Gyurcsány Ferenc akarata érvényesült, a DK eredeti javaslata megegyezik a létrejött paktummal, miszerint közös egyéni jelöltekkel de önálló pártlistákkal vágnak neki a jövő évi választásoknak. Az MSZP viszont hiába ragaszkodott az utolsó pillanatig ahhoz, hogy közös listát és miniszterelnök-jelöltet is kell állítaniuk a baloldali pártoknak. Az pedig, hogy Egerben a szocialisták helyett a DK indíthat jelöltet, arra utal, hogy Gyurcsány Ferenc meg akarja szerezni a hevesi megyeszékhelyet.