Sokszemközt B.Tóth Lászlóval Egerben – Poptarisznya élőszóban

2017.12.30

Rövid szünet után ismét beindul a „SOK-SZEMKÖZT” előadás sorozat a Leonardo Clubban.

A januári vendég a sokunk által kedvelt „lemezlovas” akinek “Neve: B. Tóth László”

„Cintula”, „B.Tóth”, „Éliás”, „Dévényi”…, mind olyan nevek akiknek zenéjére felnőttünk, ifjúkorunk szép emlékei fűződnek…!

B. Tóth László 1947. május 5-én született Budapesten. Iskolái elvégzése után Tv-Rádió műszerésznek állt. Zeneszeretetének köszönhetően hamarosan a Fővárosi Művelődési Ház Magnóklubjának alapító tagja lett, előadóművészi működési engedéllyel.

Az évek-évtizedek során, rengeteg szórakozóhelyen fellépett mint lemezlovas. Többek közt az egykori Csillagfény disco egyik vezető Dj-je volt. A Magyar Rádióban 1976-1981 között külsősként tevékenykedett, majd 1981-2002 között zenei szerkesztő munkatársként dolgozott. Saját műsorokat is szerkesztett. 1982-től a Poptarisznya című műsor műsorvezetője volt a Petőfi Rádióban. 1989-2002 között a Calypso Rádió 873 főszerkesztője volt. Jelenleg a Poptarisznya internetes változatát, a poptarisznya.hu internet rádiót üzemelteti.

Január 5-én 19 órától tehát Sok-szemközt a Leonardoban!

További részleteket az esemény Facebook oldalán találtok!

Borítókép: hvg.hu

az eredeti hír itt elérhető