Újévi cukiságfaktor: Anna és Bendegúz
2018.01.04A Markhot Ferenc Kórházban Heves megye és Eger újévi babáját köszöntötték csütörtökön reggel. Az újszülöttek és anyukáik jó egészségnek örvendnek.
Heves megye újévi első babáját és anyukáját Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, városunkét pedig Martonné Adler Ildikó alpolgármester ajándékkal köszöntötte a kórház vezetőivel együtt.
Január 1-én 9.15 perckor született meg Hegyi Botond Bendegúz, az év első Heves megyei babája.
A kisfiú édesanyja elmondta, Bendegúz érkezésével nagy családdá váltak, hiszen a csöppséget két testvére várja otthon. A pici 3900 grammal és 56 cm-el látta meg a napvilágot, mesélte a boldog anyuka, emellett azt is elárulta, hogy a baba apukáját egyébként Bendegúznak becézik, innen is ered a névadás.
Eger első újévi babája császármetszéssel született meg január 2-án 10 óra 31 perckor, aki az Anna nevet kapta. A kislány első gyermekként érkezett a Szlahorek családba, már nagyon várták szülei. Édesanyja elárulta, 2450 grammal, 47 cm-el jött a világra kicsi lánya.
2017-ben 1455 baba született a Markhot Ferenc Kórházban, 72-vel többen, mint az előző évben – tudtuk meg Szegedi Erzsébettől, a Markhot Ferenc kórház sajtóreferensétől.