Új Kéktúra-nyomvonalon Szarvaskő mélytengeri vulkánjához

2018.01.19

A Bükk egyik legszebb fekvésű településére év végétől már a fölötte elterülő legelők panorámás oldaláról érkezhetünk, miközben a faluból kivezető útszakasz ennél is látványosabb meglepetéssel vár.

Az idei plusztíz fokos télben igazán csábító opció egy látványos hózápor reményében útra kelni. A fehérbe öltöző tájhoz talán nem is adhatna más élesebb kontrasztot, mint Szarvaskő vöröses lávasziklái a Bükk nyugati oldalán – olvasható a mindenamieger.hu oldalán.

Robog az Eger-Szilvásvárad személyvonat – Fotó: Gulyás Attila/mindenamieger.hu

Annál inkább érdemes lehet mostanában erre járni, mert az Országos Kéktúra útvonalának egyik leglátványosabb módosítása fejeződött be az apró falucska másik végén. Az új, végig széles kilátást nyújtó kéktúra-szakaszon sétálva, és a völgy szemközti oldala fölött álló, bizarr sziklák között még akkor sem érhet nagy csalódás, ha a várva várt hóesés végül ismét elmarad…

Egerből érkezve, napkelte előtt csábítóbb lehetőségnek ígérkezett a sziklák felől, tehát a Bélapátfalva felé eső irányból kezdeni a túrát, majd a nap végére eljutni az új nyomvonalhoz.

Szarvaskő egyik különlegessége a határában álló vulkáni hegycsoport, ami mélyen beékelődik a Bükk üledékes kőzetanyagú csúcsai közé. A törésvonalakkal is átszőtt, kemény andezitóriások közt talált utat magának a dél felé tartó Eger-patak.

A vulkáni hegycsoportról olvassatok bővebben a mindenamieger.hu, valamint a cikk eredeti helyén, a turistamagazin.hu oldalán!

az eredeti hír itt elérhető