Ezentúl már nyugodt szívvel viccelődhetünk azzal, hogy élnek-e marslakók Egerben?

2018.01.21

A 24.hu szerint igen, emlékeztetnek ugyanis arra (amit az egriek már réges régen tudnak), hogy a Mars több százezer kráter közül ötöt magyar településről neveztek, s ezek egyike Eger.

A vörös bolygó hosszú évszázadok óta foglalkoztatja már az emberek képzeletét, a szomszédos bolygóra az elmúlt ötven évben számos űrszonda indult el, és ez az egyetlen bolygó, amiről talán még feltételezzük, hogy létezik rajta bármilyen nyoma az életnek – írja a 24.hu, emlékeztetve, hogy tíz évvel ezelőtt a felszín alatt vízjeget találtak a Marson.

A Föld átmérőjének felével büszkélkedő égitesten mindemellett magyar vonatkozású érdekességek is rejtőznek, hiszen a felszínén lévő több százezer kráter közül öt magyar településről, egy magyar kutatóról, egy pedig egy filmrendezőről kapta a nevét.

Az öt város:

A 34,15 kilométer átmérőjű Kalocsa (2008 óta)

A közel harmadakkora Eger (átmérő: 12,25 km, 1976 óta)

A somogyi kisváros, Igal (átmérő: 8,83 km, 1991 óta)
Az őskor óta lakott Paks (átmérő: 6,9 km, 1976 óta)
Az alig ezerötszáz lelkes zalai falu, Bak (átmérő: 3,2 km, 1988 óta)

A két személy

Kármán Tódor, aki a szuperszonikus repülés és a rakétatechnológia területén is létfontosságú életművet hagyott hátra (átmérő: 90,29 km, 1973 óta)

Marczincsak György Pál, aki George Pal néven vált világhírűvé rendező-producerré, a sci-fi és az animációs film egyik zsenije, a róla elnevezett kráter neve Pál (átmérő: 71,21 km, 2010 óta) – összegezte a magyar vonatkozásokat a 24.hu.

az eredeti hír itt elérhető