A régió legnagyobb egybefüggő logisztikai központját adták át Miskolcon

2018.02.08

Elkészült a Starters E-Components Generators Automotive Hungary új, 20 ezer négyzetméter alapterületű raktára.

Húszezer négyzetméteres logisztikai központot vett birtokba az autóbeszállítói piac legversenyképesebb indítómotorjainak és generátorainak fejlesztésére és gyártására szakosodott nemzetközi cégcsoport, a SEG Automotive hazai egysége. A többek között beltéri GPS-nyomkövető technológiát is felvonultató, a legkorszerűbb innovációkkal ellátott logisztikai központ a legnagyobb egybefüggő csarnok a régióban, ami egyúttal a miskolci gyár a teljes cégcsoporton belüli kiemelt jelentőségét is mutatja.

Korszerű logisztikai központ zöldmezős beruházásként

A korábban meglévő miskolci telephely osztott kiszolgáló egység volt, így a fenntartható jövőbe történő beruházásként a globális menedzsment vadonatúj logisztikai központ létesítése mellett döntött a magyar gyáregység számára.

A 215 dolgozónak munkát adó, nívós építészeti igényekkel felhúzott ipari létesítmény a legkorszerűbb eljárásokat, folyamatokat vonultatja fel.

A központ mintegy kilenc részterületen támogatja aktívan az indítómotorok és generátorok gyártását a mindössze egy kilométer távolságban működő gyár számára. A raktár összkapacitása 18.035 paletta, amely a maga kategóriájában ugyancsak kiemelkedő méretűnek számít és egyúttal kaput nyit a jövőbeli fejlődés és bővülés számára is.

A SEG Automotive hazai részlegének új raktára (Fotó: SEG Automotive)

GPS-Tracking – beruházás a jövőbe

Az új logisztikai központ egyik nagy újítása az innovatív, újgenerációs sorellátási mód. Így a gyárban folyamatosan a következő 3 órára biztosítják az alap és csomagoló anyagot. Ez hatékonnyá teszi a munkavégzést, minimalizálja az üresjáratokat, a kamionok és a gyárban működő sorellátást biztosító szállító eszközök megfelelő töltöttségi szinten, a megfelelő időben tudják a gyártósorokat alapanyaggal ellátni. Egy másik forradalmi újítás a nyilvántartásban, anyagok könyvelésében hoz áttörést. A beltéri helymeghatározási rendszer – GPS nyomkövető rendszer – alapú, automatizált könyvelés lehetővé teszi, hogy egy virtuális határsávokon átgördülő alapanyagok automatikusan könyvelődjenek a nyilvántartó rendszerben. Így emberi közreműködés nélkül, minden korábbinál precízebb lesz az áruk mozgásának nyomon követése, az árukészlet nyilvántartása, raktárkészlet kezelése.

Mindezek összességében a versenyképes termékek gyártásához szorosan hozzátartoznak, ahogy a technológiailag élenjáró infrastruktúra kiépítése és folyamatos fejlesztése is, ez segíti hozzá a céget a globális jelenlétének erősítéséhez. A raktári dizájn pedig tükrözi az új néven működő cég energikus és fiatalos szemléletét.
– Fontos észrevennünk, hogy a mai munkavállalók már egészen másmilyen munkakörnyezetet követelnek meg, mint az előző generációk. Ezért mi is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a helyiségek megjelenése, berendezése jobban illeszkedjen a fiatal munkaerő elvárásaihoz – mondta el a korszerű kialakítással kapcsolatban Vér Szilveszter, a SEG Automotive hazai részlegének logisztikai vezetője.

az eredeti hír itt elérhető