Egymillió forint értékű, intubálást segítő műszert adományoztak az Intenzív osztálynak

2018.02.09

A Round Table 3-as, egri asztala az elmúlt évi sikeres Maci Akciója eredményeként videolaringoszkópot vásárolt az egri kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív osztálya számára. A műszert pénteken adták át.

Dr. Gyetvai Róbert, a Markhot Ferenc Kórház Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó osztály főorvosa a videolaringoszkóp működéséről szólt. Elmondta, ez a műszer azoknál a típusú műtéteknél szükséges, ahol teljes izomellazításra van szükség.
– Ilyenkor lélegeztető csövet kell bevezetni a légcsőbe és altatógéppel összekapcsolva lélegeztetjük a betegeket. A műtétnek ez egy kritikus pontja. Megfelelő jártasság és gyakorlat mellett az esetek 90 százalékában könnyedén sikerül, viszont mivel anatómiai adottságainkat tekintve különbözőek vagyunk, vannak olyan szituációk, amikor az egyszerűbb, hagyományos eszközzel, mint a sima laringoszkóp ezt képtelenség megtenni – fogalmazott.

A főorvos bemutatja, hogyan működik a videolaringoszkóp – Fotó: Nemes Róbert

Hangsúlyozta, a gyakorlatban számtalan problémával szembesülhetnek, elképzelhető, hogy nem látják meg a hangrést, így ilyenkor sajnos ez az eszköz csődöt mond.

–  Ennek a videolaringoszkópnak a segítségével viszonylag kis gyakorlat után egy kezdő altatóorvos is és egy tapasztalt aneszteziológus orvos is könnyedén be tudja helyezni a csövet. Ezen van egy kis monitor, amelynek segítségével látótérbe kerül a hangrés, emellett a készülék vége világít bekapcsoláskor. Ennek az eszköznek a jelentősége az egyszerű kezelhetőségében, valamint a kis kijelzőben van, ami segíti a tubus behelyezését. A videolaringoszkóp által közvetített kép segítségével könnyebbé válik az intubálás – jelentette ki.

Korsós Viktor, Nagy Adrián, Hegyvári Viktor, dr. Gyetvai Róbert, Kun Frigyes, dr. Vácity József – Fotó: Nemes Róbert

Nagy Adrián, a Round Table alelnöke elmondta, a Maci Akciót minden évben a karácsony előtti időszakban szervezik meg.
– Ez egy négy napos esemény szokott lenni. Mindig hatalmas öröm látni azt, hogy mennyi ember mozgat meg ez az akció – fogalmazott.

Íme egy kis ismertető a videólaringoszkópról:

az eredeti hír itt elérhető