Szövetségben a gazdákkal
2018.02.23A partnerség és a párbeszéd kialakításával 2010 óta sikerült békét teremteni az agráriumban, ennek kedvező hatása pedig már komoly eredményeket hozott ebben a stratégiai ágazatban – jelentette ki Nyitrai Zsolt azon az agrárfórumon, amelyet az országjárás keretében ezúttal Füzesabonyban rendeztek meg.
A miniszterelnöki megbízott, Füzesabony és térsége országgyűlési képviselője elmondta, ma mintegy félmillió ember dolgozik az agráriumban, így nagy jelentősége van annak, mi történik a gazdák világában. Nyitrai Zsolt az elmúlt nyolc év eredményeként említette, hogy új partnerség és párbeszéd alakult ki az ágazat szereplőivel, civil szervezeteivel, s hogy szoros szövetséget kötöttek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával is – olvasható Nyitrai Zsolt oldalán.
Ennek köszönhetően – folytatta – nyugodt és békés munka folyik ezen a területen ellentétben a 2010 előtti időkkel, amikor a gazdák rendszeresen hangot adtak követeléseiknek és tiltakozásuknak.
A téma kapcsán Nyitrai Zsolt szólt arról, hogy igen fontosnak tartja Magyarország GMO-mentességét, amelyet – hazánkban egyedülálló módon – az Alaptörvény is garantál.
– Sokat javult a termelők megbecsülése, és nem véletlen az sem, hogy 287 termelői piac jött létre az elmúlt időszakban. Ugyanakkor 55 ezerrel több ember dolgozik az agráriumban 2010-hez képest, 200 ezer hektár állami földterület került kiosztásra a „Földet a gazdáknak!” program keretében, de örvendetes tény az is, hogy a gazdák harmada olyan fiatal (közülük 74 ezren kaptak most földet), aki majd tovább viszi elődei hagyományait – mondta.
Hozzátette, megbecsüljük csúcsminőségű termékeinket, így például hungarikummá nyilvánították az első magyar vörösbort, az Egri Bikavért is.
– Szükség van ezekre a találkozókra, hiszen az itt elhangzott vélemények segítik a döntéshozókat a kedvező jogi környezet megteremtésében – fejtette ki Nyitrai Zsolt.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a fórumon szólt a szaktárca által megjelentetett kiadványról, amely összefoglalja az ágazatban történt legfontosabb változásokat és eredményeket, majd eszmét cserélt a jelenlévő gazdákkal az aktuális kérdésekről, témákról.
Nyitrai Zsolt képviselői az eseményen elismerő oklevelet adott át Márton Ibolyának, Karkus Jánosnak, valamint Jámbor Dénesnek.