A Jobbik valódi arca – Mirkóczki Ádám és az egri szélsőségesek
2018.02.26Az elmúlt hónapokban folyamatosan kerülnek nyilvánosságra a sajtóban a Jobbik politikusainak korábbi megnyilatkozásai, amelyek szöges ellentétben állnak az elnök, Vona Gábor által meghirdetett néppártosodással. Összeállításunkban sorra vesszük azokat a tényeket, nyilatkozatokat és személyes kapcsolatokat, amelyekből kirajzolódik az egri, illetve heves megyei Jobbik valódi arca. Kiderül, hogy a mai napig kapcsolatban állnak a párt helyi meghatározó emberei – Mirkóczki Ádám és Sneider Tamás – olyan szélsőséges szervezetekkel, mint a Betyársereg, a Farkasok, illetve a Hatvannégy Vármegye Ifjsági Mozgalom.
Az országgyűlési választásokhoz közeledve továbbra is teljes zavar uralkodik a Jobbikban, miután a Vona Gábor által meghirdetett néppártosodás nem eredményezett áttörést a támogatottságban, viszont egyre több a belső kritikus, főként az egykori radikálisok körében. Egerben január közepén számoltak le a helyi radikális jobbikosokkal, az alapszervezet feloszlatása majd újjászervezése után Tóth István bejelentette, hogy kilép a pártból és függetlenként folytatja munkáját az önkormányzati testületben. A kívülállók számára a folyamatok arra utalnak, hogy Mirkóczki Ádám, a Jobbik egri elnöke, parlamenti képviselője igyekszik megszabadulni a nemzeti radikális, illetve szélsőjobboldali bázistól. A valóság azonban ennél árnyaltabb, hiszen a párt szóvivője – bár többnyire távol tartotta magát a radikális kemény mag akcióitól – személyes, pártbeli és ahhoz közeli kapcsolatai révén több szállal kötődik a szélsőségesekhez.
Az egri és heves megyei Jobbik valós arculatát akkor ismerhetjük meg, ha felidézzük azokat a személyeket, és szervezeteket, akik fontos szerepet töltenek be a párt életében.
Csak a kommunikáció változott
Az egyik meghatározó jobbikos politikus, Mirkóczki alelnöktársa a pártban, Sneider Tamás. Az egykori egri szkinhedvezér láthatóan kényelmetlenül viseli a központilag ráerőltetett néppártosodást, az úgynevezett „cukisodást”, olyannyira, hogy alkalmanként el is szólja magát. Sneider 2014 őszén szűkebb körben, helyi Jobbik-aktivistáknak és a harcos szélsőjobboldali Betyársereg tagjainak őszintén elmondta, mit gondol valójában. Az eseményről készült hangfelvételt később a Vigyázó blog tette közzé, amin Sneider Tamás a Betyársereghez fűződő viszonyáról beszél, valamint arról, hogy a párt csak színleli a visszafogott kommunikációt, hogy ne riassza el a szavazókat. A felszín alatt azonban a rasszista szervezethez húznak. „Ők megtehetik azt, amit én nem tehetek meg a Parlamentben, nem úgy fogalmazhatok, mert nekem arra kell figyelni, hogy az egyszerű polgár esetében, akiben semmi nemzeti érzés nincsen, szimpatikus legyen a Jobbik, és rá fog szavazni. Ez nem könnyű dolog. Én magam szívesebben lennék – idézőjelben – harcos továbbra is, meg aki ezen a területen mozog” – mondta akkor Sneider. Szerinte a Jobbik valójában egyáltalán nem változott, csak a kommunikáció más.
Példakép a Betyársereg
Sneider kifejezetten magasztalta a Betyársereget, amelynek vezetői nyíltan szimpatizálnak a nemzetiszocializmussal, és tagjaik az éjszakai életben is aktív szerepet vállalnak. Portáznak, védelmi pénzek beszedésében is közreműködnek. Sneider az említett szekszárdi fórumon bővebben is kifejtette, hogy képzeli a radikális, harcos politika és a mérsékelt, „cuki” kommunikáció összehangolását. „Mikor arról beszélek, hogy hogyan kell kommunikálnunk, akkor megint itt vannak az idősek. Nélkülük szavazás már nem is lehet, mert olyan kevés a középkorosztály meg a fiatal, meg kevesebben mennek el a fiatalok szavazni, hogy már önmagában a nyugdíjas korosztály tudna kormányt alakítani. Nos ahhoz, hogy őket megszólítsd, ahhoz neked egy kedves, aranyos gyereknek kell lenni . . . mert azért vagyunk Kelet-Magyarországon rettenetesen erősek, meg most már itt is Dunántúlon is nagyon sok helyen. Nagyon feljött a Dunántúl hál’ Istennek, mert jönnek a cigánybűnözők és gyilkolják az idős embereket, ezt most már nagyon jól el tudjuk mondani. Az idős ember azért szavaz ránk, hogy megvédjük őket. Mit akar egy idős ember? Békét. Nyugalmat. Ezt kell nekünk sugallnunk. És ezért nem szabad nagyon erőszakosnak tűnni, mert akkor azt mondja, hogy jaj ez sem lesz jobb, mint a cigánybűnöző„- fejtette ki álláspontját Sneider Tamás.
A Jobbik és a magyar Országgyűlés alelnökénél pontosabban és részletesebben nem is lehetne bemutatni a párt valós arcát és azt, hogyan próbálják megtéveszteni a választópolgárokat. A kétkulacsos politika jellemző az egri Jobbik elnökére is. Mirkóczki Ádám ugyanis a visszafogott, higgadt értelmiségi szerepét játssza, miközben körülötte hemzsegnek a szélsőségesek, rasszisták, esetenként nyíltan náci szimpatizánsok. A „szereposztás” nyilvánvaló: Mirkóczki a „jó fiú”, aki reményeik szerint megnyerheti a mérsékelt jobboldali, illetve akár a baloldali-liberális szavazók egy részét, míg Sneider Tamás képviseli a radikális vonalat.
Összeállításunkat hamarosan folytatjuk.