A negyeddöntő jelentette a végállomást

2018.03.03

Hatalmas küzdelemben maradt alul az Eger SBS Eszterházy a Ferencvárossal szemben a Ligakupa negyeddöntőjének második mérkőzésén. A megyeszékhelyiek mindössze kilenc mezőnyjátékossal, az utolsó erőtartalékokat is mozgósítva veszítették el a párharcot.

A Ligakupa 2017/18-as kiírásában mérkőzésenként mindössze két légiós nevezhető, Tóth Edmond vezetőedző pedig ezúttal a Richard Stochl, Andrej Petro páros mellett tette le a voksát. A kézközépcsont-törést szenvedett Füzi Dániel továbbra is harcképtelen, így mindössze kilenc felnőtt korú játékos várt bevetésre. Hetvenkét órával a Veszprém elleni magas hőfokú mérkőzést követően az újabb feladatot az jelentette, hogy ledolgozzuk a Ferencváros vendégeként elkönyvelt egygólos hátrányt – olvasható a handballeger.hu oldalán.

Fotó: Lénárt Márton/handballeger.hu

Az első játékrészben többször is előfordult, hogy már hárommal is vezetett a Fradi, de a mieink egy pillanatra sem adták fel. Az 5. percben elkönyvelt 2–2-es állást követően a 39. percben mutatott ismét döntetlent (17–17) az eredményjelző. Az 50. percben már továbbjutásra álltunk (21–20), de előnyünket nem sikerült megtartani, sőt az utolsó percekben ismét a vendégek kerültek fölénybe. A hajrában 22–21-es állást követően 5–1-es szériával végleg bebiztosította továbbjutását a fővárosi gárda.

A további részletekért kattintsatok a handballeger.hu oldalra!

az eredeti hír itt elérhető