Vámos Csaba lehet az egri Márki-Zay Péter

2018.03.05

Retteg a Fidesz a független jelöltektől, az egri Vámos Csaba ellen médiahadjárat indult a kormányközeli sajtóban.

Megteszi a szükséges jogi lépéseket, sőt panasszal fordul az illetékes Választási Bizottsághoz is Vámos Csaba. Az országgyűlési választásokon független jelöltként induló Vámos szerint „a kormányközeli Bors című napilapban és annak online felületén is nemtelen, aljas, hazugságoktól hemzsegő támadást” indítottak ellene.

„Ezzel a karaktergyilkossági kísérlettel, a Fidesz nyíltan beismerte, hogy az említett választókerületben én vagyok a legesélyesebb ellenzéki jelölt a kormánypárti jelölttel szemben, és igenis érdekükben áll, hogy személyemet, a választópolgárok előtt lejárassák, a választást ilyen módon is befolyásolják”– áll Vámos Csaba közleményében.

Az országgyűlési választásokon való induláshoz szükséges 500 ajánlást az összes ellenzéki párt jelöltje előtt megszerző és függetlenként induló Vámos hozzátette: „Ami külön érdekessé teszi a történetet, hogy ezzel az üggyel még múlt év november elején keresett meg az újságíró – amikor még szó sem volt az indulásomról -, akit akkor is figyelmeztettem ennek jogi következményeire.”

Vámos Csaba most ügyvédjével tervezi a jogi lépéseket és azért fordul panasszal a Választási Irodához is, mert a választások kimenetelébe való durva beavatkozásnak tartja az ellene indított támadást. Hozzátette: 2017. januárjában személyesen is fogadta őt hivatalában Áder János köztársasági elnök. „Nem gondolhatja senki hogy az államfő egy bűnözővel ráz kezet?”– véli a felháborodott Vámos Csaba. Hozzátette: éppen emiatt a politikában zajló személyeskedésből és nemtelen sárdobálásból lett elegem, ezért döntöttem a függetlenként indulás mellett.

az eredeti hír itt elérhető