„Ismerd meg, tapasztald meg, mozogj velünk!” – Szemléletformáló programban vesznek részt a kormányhivatal munkatársai
2018.03.10A Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesülete Másként látni címmel egyedülálló szemléletformáló programsorozatot szervez az Egerben tevékenykedő közigazgatási-, igazságszolgáltatási szervek, valamint a tömegközlekedésben dolgozók számára. A Heves Megyei Kormányhivatal harmincegy munkatársa vesz részt a többhetes érzékenyítő képzésen, mely három lépésre épül: ismeretszerzés, tapasztalás és élményszerzés is szerepel a programban.
Márciusban elméleti képzések keretében ismerkednek a Heves Megyei Kormányhivatal munkatársai a vakok és gyengén látók életével. Olyan témákról esik szó, mint például az akadálymenetesítés, az aláírás jogi aspektusai, vagy a hétköznapi életvezetés és a fogyatékkal élők speciális eszközhasználata. Ez a blokk az információszerzésre épül, az „Ismerd meg” címet kapta a Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesülete szervezte projektben. A megvalósításban közreműködnek a Heves Megyei Család Esélyteremtési és Önkéntes Ház, az Egri Törvényszék, illetve az Eszterházy Károly Egyetem szakemberei is – olvasható a Heves Megyei Kormányhivatal oldalán.
A különleges érzékenyítő képzés második szakaszában a résztvevők speciálisan berendezett helyiségekben, látássérült segítők közreműködésével tapasztalhatják meg a látássérült emberek hétköznapjait.
A harmadik szakasz a közös élményekről szól, próbára teheti magát minden, a programokban részt vevő szervezet (kórházi dolgozók, állami tisztviselők, a polgármesteri hivatal munkatársai). A májusi sportnapon lehet csörgőlabdázni, tandemkerékpározni, de meg lehet ismerni a showdown-t, vagy akár a vaksakkot. A projekt konferenciával zárul, ahol a szervezők és a részt vevő szervezetek képviselői összegzik majd tapasztalataikat.
A kormányhivatal harmincegy munkatársa vesz részt a programsorozatban, a megye minden járásából. A cél az, hogy a szerzett ismeretek, élmények révén hatékony segítséget nyújtsanak munkájuk során a hozzájuk forduló vak, gyengén látó ügyfeleknek.