Nem működik az átszavazás Egerben
2018.03.12750 fős, reprezentatív választókerületi kutatásunk alapján nem működik az átszavazás pártszínekben induló jelöltekre.
A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjének győzelmét vetíti előre az EgerHírek számára, a Nézőpont Intézet által, Heves megye 1-s számú választókerületében készített reprezentatív közvélemény-kutatás eredménye. Nyitrai Zsolt minden összehasonlítás szerint a legnépszerűbb politikus Egerben, és a biztos szavazók körében több mint ötven százalékon áll. A felmérés rávilágít arra is, hogy a kormánypárti jelölttel szemben csak egy független, integrálni képes riválisnak lehet halvány esélye a mandátum megszerzésére.
Egy hónappal az országgyűlési választások előtt az EgerHírek által rendelt közvélemény-kutatás segítségével objektív képet kaphatunk a Heves megyei 1-es választókerület erőviszonyairól. Portálunknak a Nézőpont Intézet reprezentatív kutatást végzett, amelyből kiderül, hogy utcahosszal vezet a kormánypárti képviselőjelölt az egri választókerületben. A felmérés szerint Nyitrai Zsoltra voksolna az összes megkérdezett 42 százaléka, a biztos szavazók körében pedig 52 százalék támogatná a Fidesz-KDNP jelöltjét. Az ellenzéki jelöltek gyakorlatilag esélytelenek, az MSZP-DK közös jelöltjére, Kertészné Kormos Noémira az összes megkérdezett 7 százaléka, a biztos szavazók 10 százaléka voksolna. Mirkóczki Ádámra , a Jobbik képviselőjelöltjére az összes megkérdezett 12 százaléka, a biztos szavazóknak pedig a 16 százaléka szavazna.
A Nézőpont Intézet felmérése tökéletesen rávilágít arra, hogy nem működne az átszavazás a baloldal és a Jobbik szimpatizánsainak körében. Az ellenzéki, de nem az MSZP-DK jelöltre voksolók 60 százaléka nem szavazna át az MSZP-DK jelöltjére. Az ellenzéki, de nem Jobbikos jelöltre szavazóknak pedig a 46 százaléka nem szavazna át a Jobbikos jelöltre.
Amennyiben tehát a Jobbik jelöltje visszalépne a baloldali jelölt javára, a Jobbik szimpatizánsai jórészt távol maradhatnak a voksolástól, de legalábbis elégedetlenül távoznak az urnától, hogy nem tudtak a pártjuk jelöltjére szavazni, ezután pedig még inkább kiábrándulnának pártjukból. Ugyanez a helyzet, ha a baloldal lépteti vissza jelöltjét a Jobbik javára. A kutatásból kiderül, hogy a jobbikos Mirkóczki Ádámot ráadásul a választók 73 százaléka nem szeretné fontos pozícióban látni, vagyis rendkívül magas az elutasítottsága. A legalacsonyabb elutasítottsággal az ellenzéki indulók közül Komlósi Csaba, az LMP jelöltje rendelkezik, őt pusztán a szavazók 28%-a nem látná szívesen politikai tisztségben.
A különböző átszavazási lehetőségeket mérve hasonló következtetéseket vontak le más közvélemény-kutatások is a közelmúltban, ilyen volt a Közös Ország Mozgalom (1) egyes választókerületekben történt mérése is. Szegeden például ha a jobbikos jelölt lépne vissza az MSZP-Párbeszéd aspiráns javára, akkor utóbbi nyerné a mandátumot, de a baloldal visszalépése esetén a Jobbik képviselőjelöltje vereséget szenvedne a kormánypárti riválistól.
A Nézőpont Intézet felmérése rávilágít arra is, hogy Nyitrai legyőzésére minimális esély akkor lehet, ha az ellenzék nem Kertészné vagy Mirkóczki mögött sorakozik fel, hanem egy független, szimpatikus jelöltet támogat. A felmérés időpontjában még nem volt ismert az összes induló képviselőjelölt, de ilyen személy lehet például Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének vezetője, aki függetlenként indul Egerben április 8-án. Ebben a felállásban szorosabb eredmény születhetne, de ez persze nagyban függ a jelölt szavazatintegráló képességétől.
A felmérés kitér arra is, hogy a választópolgárokat leginkább a jelölt választókerülettel való törődése (72 százalék), tisztességessége (71 százalék) és felkészültsége (67 százalék) befolyásolja a szavazásnál. Ezen jellemzők közül mindhármat legnagyobb arányban Nyitrai Zsoltra tartják jellemzőnek: 58 százalék szerint törődik a választókerület gondjaival, 56 százalék szerint tisztességes és 67 százalék szerint felkészült a kormánypárti képviselő. A negatív tulajdonságokat nagyon kevesen tartják jellemzőnek Nyitrai Zsoltra és egyébként a többi képviselőjelöltre is. A fenti választói preferenciák szerint Mirkóczkinak komoly hátrány lehet, hogy nem a választókerületben lakik, hiszen így kevésbé tartják hitelesnek, hogy az itt élők problémájával törődne megválasztása esetén.
A jelöltek közötti versengés várható kimenetelét erősítik a pártpreferenciák, vagyis az egyes politikai erők népszerűsége. Ha most vasárnap lennének a választások, az összes megkérdezettnek a 41 százaléka, a biztos szavazóknak pedig az 52 százaléka a Fidesz-KDNP-re voksolna. A Jobbikra a megkérdezettek 10 százaléka, a biztos szavazóknak pedig a 12 százaléka szavazna. Az elsődleges pártpreferenciával rendelkezők negyede nem szavazna saját pártján kívül más politikai pártra. A másodlagos preferenciával nem rendelkezők aránya a Jobbik (52 százalék) és a Fidesz-KDNP (47 százalék) szimpatizánsainál a legmagasabb.
A pártszimpátia átlagok alapján egyértelműen a Fidesz-KDNP a legrokonszenvesebb párt a választókerületben (5,4 átlag). A második helyen a Jobbik áll 3,2-es átlaggal.
1.link: https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/07/szabo_sandor_az_eselyes_ellenzeki_szegeden_kozos_orszag_mozgalom_kutatasa/