Egerben kampányolt Dobrev Klára
2018.03.14Az elmúlt hónapokban Összehozzuk Magyarországot címmel országjárásba kezdett Dobrev Klára. Kedden a Demokratikus Koalíció Egerben rendezett lakossági fórumának vendége volt, ahol arról beszélt a DK milyen országot szeretne, ha kormányváltásra kerülne sor.
Nincs más út, csak az összefogás – a többek között erről beszélt Gyurcsány Ferenc felesége a városunkban.
Dobrev Klára szerint Gyurcsány alatt jobb volt az élet, arra kell törekedni, hogy ismét baloldali kormány alakuljon -emelte ki. A legfontosabb, hogy összetartson az ország és csökkenjen a társadalmi egyenlőtlenség- tette hozzá.
Rutinos előadóként számos problémára kitért, felemlegetve volt miniszterelnök férjét, a Demokratikus Koalíció elnökét, Gyurcsány Ferencet. A fórumon ismertette a párt országos programját, amire valljuk be sokan voltak kíváncsiak, de újdonságot nem hallhatott a többségében idősekből álló közönség, csak a berögzült rigmusokat. Aki újat akart hallani, az csalódottan ment haza. A jelenlévők többsége a nézeteik megerősítését várta, amit meg is kaptak.
Dobrev Klára kitért a helyi jelölt személyére is. Véleménye szerint Kertészné Kormos Noéminek van esélye a választáson, mert szükség van női politikusokra. A DK egri képviselőjelöltje a fórumon ismertette a párt programját, ezek közül kiemelte az 1. sz. választókerületre vonatkozó pontokat. Változást szeretnének az egészségügyben, az oktatásban, a nyugdíjkérdésben valamint csökkentenék a munkavállalók terheit is.