Vámos Csaba: Mirkóczki úgy árulta el az egri jobbikosokat, mint Péter Jézust
2018.03.30A Nagypénteket és a Mátyás király úti, újonnan épült körforgalom belső részét választotta helyszínnek az egri Jobbikból kilépett önkormányzati képviselő, Bognár Ignác és ahogy fogalmaz a város keresztény, katolikus, nemzeti érzelmű emberei, hogy felállítsák a városban már jól ismert kettős keresztet. Ezt a szimbólumot, 10 éve minden évben adventkor helyezik el Eger belvárosában.
Bognár Ignác elmondta – azért tette, mert mint ismert az egri önkormányzat még tavaly októberben ötletpályázatot írt ki a városban épülő négy körforgalom dekorálására a szőlő, a bor és a víz témakörében. Első helyezett nem született, így év végén, mint Jobbik Eger engedélyt kért a kettős kereszt elhelyezésére valamelyik csomópontba, de csak februárban kapta meg a várva várt engedélyt.
Addigra feloszlatták a Jobbik egri szervezetét, az akkori tagok mégis megvalósították a tervet. A Közútkezelőtől egyelőre fél évre kaptak engedélyt. Tervük szerint addig marad a kereszt, amíg a győztes pályaművet el nem készítik, de nem bánnák, ha végleg maradhatna és egy hármas halommal egészítenék ki.
Az eseményen ott volt Vámos Csaba az egri választókerület független országgyűlési képviselőjelöltje is, aki elmondta támogatja azt a kezdeményezést, hogy a keresztnek ez legyen a végső helye. Azt viszont a sors furcsa fintorának tartja egyrészt, hogy most elsősorban azokat az embereket látja csak a keresztállításnál, akik egykor az egri Jobbik oszlopos tagjai voltak.
Másrészt Vámos párhuzamot vont a nagypénteki események és az egykori egri Jobbik között. Ugyanis a keresztény tanítások szerint Péter nagypénteken háromszor tagadta meg Jézust. Vámos Csaba szerint ebben a történetben a keresztállításnál megjelentek Jézus szerepében vannak, míg az áruló Péter nem más, mint Mirkóczki Ádám és a Jobbik.