József nem bírt magával – autókat rongált

2018.07.04

A gyanú szerint két gépkocsit is feltört a 22 éves gyöngyösi férfi.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 22 éves helyi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a férfi május 1-jén hajnalban Gyöngyösön, a Baross Gábor utcában betörte egy ott parkoló gépkocsi ablaküvegét, majd eltulajdonított négy darab dísztárcsát. Továbbá egy másik autót is megrongált és ellopta az akkumulátorát. A rendőrök néhány órán belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható V. Józsefet, akit gyanúsítottként hallgattak ki, melyen beismerő vallomást tett.

A nyomozók az eljárást befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.

az eredeti hír itt elérhető