Halálos baleset is történt ma megyénkben
2018.08.28Az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 122-es kilométerében – Szihalom térségében – reggel két baleset is történt, később a 21-es számú főút 3-as kilométere és az M3-as autópálya lehajtójánál ütközött össze egy tehergépjármű és két személygépkocsi.
Az M3-as autópályán reggel 7 óra körül három személyautó összeütközött, személyi sérülés ugyan nem történt, de jókora torlódást okozott.
Nem sokkal – 400 méterrel – odébb egy teherautó és egy személyautó is összeütközött, a személygépkocsi fékezés nélkül rohant bele a leálló sávban lévő kamionba. Mint később kiderült, a személyautót vezető sofőr olyan súlyos sebesüléseket szenvedett, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. A rendőrség félpályás útlezárás mellett helyszínelt mindkét helyszínen.
Majd dél körül a 21-es főút 3-as kilométere és az M3-as autópálya lehajtója közti szakaszt kellett teljes szélességében lezárni, ahol egy tehergépjármű és két személygépkocsi ütközött. Az eddigi információk alapján balesetben négy személy sérült meg.


