Mindenszentek ünnepe, halottak napja
2018.11.01A keresztény világban november 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a a halottak napja. Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé.
November 1-jén, mindenszentek napján ünneplik az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig a katolikus egyház megemlékezik minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről. Mindenszentek ünnepe kötelező egyházi ünnep, az egyház előírása szerint ilyenkor a híveknek kötelező szentmisén részt venniük.
A 4. században mindenszentek ünnepét a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg, az ortodox keresztény egyház ma is ekkor tartja. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa alatt került be, aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609. május 13-án Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731-741) kiszélesítette a megünnepelendők körét, „a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét.
November 1-jére IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep.
A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik halloween, a kóbor lelkek kelta ünnepe – az All Hallows’ Eve kifejezésből származó elnevezés magyarul annyit tesz: mindenszentek előestéje.
A sírokat is felkészítik az ünnepre
Általános szokás, hogy mindenszentek napján rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a „temetők nagy keresztjénél” ma is elimádkozzák mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket.
Mindenszentek Magyarországon 2000-ben – fél évszázad után – lett ismét munkaszüneti nap. Az ünnep a katolikusok számára 2013-tól nem tanácsolt, hanem kötelező ünnep, azaz a hívőknek kötelező a szentmisén való részvétel.
A november 2-i halottak napja jóval későbbi eredetű
Szent Odilo clunyi apát 998-ban vezette be emléknapként a clunyi bencés apátság alá tartozó bencésházakban. Hamarosan a renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette.
Halottak napján a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik minden elhunytról, de különösképpen „a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről”. Az egyház „a feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga módján tesz eleget” – írja közleményében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK)
E napon gyertyákat, mécseseket gyújtanak az elhunyt szerettek emlékére. A szokáshoz kapcsolódó népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a „véletlenül kiszabadult lelkek” visszataláljanak sírjukba, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. A sírokat is azért kell megszépíteni ilyenkor, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben.
eger.egyhazmegye.hu