Véradóbarát munkahely címet kapott az Egererdő Zrt.
2018.12.122018-ban az Egererdő Zrt. nyerte el Heves megyében a „Véradóbarát Munkahely” megtisztelő címet.

Az erdőgazdaság 2016 óta szervez rendszeres véradást évente két alkalommal, melyen az erdész, vadász kollégák mellet adminisztratív dolgozók, kisvasúti dolgozók, a Mátraparkett kollégái és a közfoglalkoztatottak is részt vesznek.
A véradásokon évente átlagosan 200 fő van jelen, amiből kb. 60-70 százalékos sikeres véradás valósul meg.
A véradó napok sikerességét meghatározza, hogy a cég vezetősége a kezdetektől támogatja a karitatív tevékenység megszervezését. De emellett a szervezők minden évben a véradás kísérőjeként színes programokat szerveznek, hogy a segítségnyújtáson felül a baráti kapcsolatok ápolása, csapatépítés is megvalósulhasson.
A lelkes szervezők a váradónap legnagyobb sikerének azt tekintik, ha sikerül beszervezni olyan kollégát is, aki itt a céges rendezvényen nyújt először segítő kezet beteg embertársainak első véradóként.
A díj hatalmas megtiszteltetést jelent az erdészeti gazdaság életében és egyben kötelezettség is, hogy a jövőben legalább ilyen lelkesedéssel folytassuk karitatív tevékenységünket.”
– írja az Egererdő Zrt. keddi közleményében.