Beismerésre bírta a szexuális kényszerítéssel vádolt férfit a megfontolt ügyészi indítvány

2019.03.13

A büntetésére tett ügyészi indítvány ismeretében elfogadta, és végül beismerte bűnösségét a bíróságon az a korábban mindent tagadó férfi, akit a Füzesabonyi Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntettével vádolt.

Az ügyészi vád szerint a terhelt és a sértett ugyanabban a Heves megyei községben nőtt fel, gyermekkoruk óta ismerték egymást. Közöttük intim kapcsolat alakult ki, ami több mint egy évtizeden át annak ellenére folytatódott, hogy a nő időközben férjhez ment.

Amikor aztán az asszony véget vetett a viszonynak, a vádlott nem tudta feldolgozni a szakítást. Előbb csak szép szóval próbálta meggyőzni a sértettet arról, hogy továbbra is tartsák fenn titkos kapcsolatukat,

de amikor ez nem járt eredménnyel, gyilkossággal fenyegette egykori kedvesét, valamint azzal is, hogy beszámol a férjének kettejükről.

A sértett emiatt feljelentést tett a rendőrségen, ahol nyomozás indult. Ennek során a gyanúsított – a rendelkezésre álló egyértelmű bizonyítékok: a terhelő vallomások, sms-ek és hangfelvételek ellenére – nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, és a kihallgatása ellen panaszt jelentett be, amit az ügyészség elutasított – tájékoztatta az Eger Híreket dr. Szalóki Zoltán főügyész.

Közölte: ezután került sor a vádemelésre, melynek alapján az illetékes járásbíróság – a hatályos Büntetőeljárási Törvény rendelkezéseinek megfelelően – előkészítő ülést tartott. Ezen az ügyészség úgynevezett mértékes indítványt tett a kiszabandó büntetésre, melynél súlyosabbat a bíróság nem alkalmazhat abban az esetben, ha a vádlott elismeri a bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Ennek az általános eljárási szabálynak az a célja, hogy elkerülhető legyen egy olyan bírósági tárgyalás és bizonyítási eljárás, ami a sértettek és a tanúk újbóli kihallgatásával, szembesítésével járna, ami azon túl, hogy indokolatlanul felzaklatná őket, az eljárás elhúzódását is eredményezhetné.

Az ügyész az előkészítő ülésen – az ügy körülményeinek mérlegelése után – 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. Ennek tudatában a vádlott végül beismerte a bűnösségét, mely nyilatkozatát a bíróság elfogadta, és vele szemben az ügyészség által indítványozott mértékű főbüntetést szabott ki. Az ítélet jogerős.

Címlapfotó: illusztráció

az eredeti hír itt elérhető