Szombaton Füzesgyarmatra látogat az Eger SE

2019.03.22

Tovább folytatódik a küzdelem az NB III Keleti csoportjában. A múlt heti hazai győzelem után a 20. fordulóban a Füzesgyarmati SK vendégeként lép pályára az egri labdarúgócsapat.

Fotó: egerse.com

Az Eger SE szombaton a tabella ötödik helyén álló Füzesgyarmati SK vendége lesz. Nehéz mérkőzés vár Vitányi László tanítványaira az erős kerettel rendelkező vendéglátók ellen. Az őszi mérkőzésen a Szentmarjai Tibor Városi Stadionban 2-1-arányú vendégsiker született. A tavaszi rajt felemásra sikeredett a Füzesgyarmati SK számára. Az első tavaszi fordulóban 1-1-es döntetlennel kezdtek Sényőn a helyi  CARNIFEX  FC ellen, majd ezt követően Gyöngyösről hozták el a három bajnoki pontot. A múlt héten azonban elszenvedték első tavaszi idegenbeli vereségüket – a feljutásra is esélyes Jászberényi FC 4-1 arányban magabiztosan győzte le Oláh Ferenc csapatát.

Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk, ahol nem mi számítunk elsődlegesen esélyesnek. Eltiltott és sérült játékosaink is vannak, azonban úgy gondolom, hogy ha minden játékos megvalósítja azt, amit kérek tőlük, akkor meglepetést okozhatunk és “pontosan” jöhetünk haza. Muszáj olyan eredményt elérni, hogy lelkes közönségünk büszke lehessen ránk, éppen ezért előre nem írnám alá a döntetlent! Ha a játékosok is annyira hisznek magukban, ahogy a szurkolók és én, akkor győzelemmel jövünk le a pályáról! – mondta el Vitányi László vezetőedző az egerse.com -nak.

 

Fotó: egerse.com

az eredeti hír itt elérhető