Egerben tartja XXXI. kongresszusát a Magyar Kórházszövetség

2019.04.11

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter a megnyitón kiemelte, hogy szerencsés pillanatban ült össze a szervezet közgyűlése, mert a magyar nemzet, a teljes ágazat az egészségügy megújulását várja, ami már körvonalazódik, és már az emberek is a változásokat.


Habis László polgármester, Kásler Miklós miniszter, Ficzere Andrea, az Uzsoki úti kórház főigazgatója, a szövetség elnöke és Vácity József, a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója
(fotó: MTI/KOMKA PÉTER )

Ma mindenki az egészségügy megújulását várja, a kormány pedig minden segítséget megad ahhoz, hogy új egészségkultúra alakuljon ki Magyarországon. A múlt hét végén lezárult a népegészségügyi program előkészítése. Ehhez a kormányzat egy dolgot tehet hozzá, a támogatást. A műszereket, az eszközöket, a finanszírozást. Az egészségügyi kormányzat pedig változásokat kezdeményezhet az alapellátásban, a sürgősségi ellátásban, más területeken

– mondta nyitóbeszédében a miniszter

Kásler Miklós az eseményen azt is bejelentette, hogy a kormány a teljes finanszírozási rendszer átalakítását tervezi.

A változások érdeksérelemmel járnak, vágyakat, találgatásokat szülnek. Nem érdemes találgatni, ezt a változást végigvisszük 

– emelte ki beszédében a miniszter, aki hozzátette, hogy a változások nem a kormányon múlnak elsősorban, hanem az egészségügyben dolgozókon, kiváltképp az orvosokon.

Tisztújítás is volt

A Magyar Kórházszövetség közgyűlése a konferencia megnyitóját megelőzően tisztújítást is tartott. A szövetség új elnökévé Ficzere Andreát választották. A háromnapos rendezvényen a szervezet csaknem 1100 szakmai partnere vesz részt.

az eredeti hír itt elérhető