Jó reggelt, Eger!

2023.05.02

Szépen telik ez a hét is, már május második napja, kedd van. Jó reggelt, Eger! A dolgos hétköznapokba visszazökkenve máris hozzuk szokásos reggeli összefoglalónkat. Csodás napot, Eger!

2023. május 2., kedd


Ilyen idő lesz ma

Napközben egyre nagyobb területen megvastagszik a fátyolfelhőzet, a legtöbb, szűrt napsütés a Tiszántúlon valószínű. 

Napközben helyenként fordul elő kisebb csapadék, délután nyugaton egyre többfelé eleredhet az eső. 

A keleti, délkeleti szelet kedden már nagyobb területen erős lökések kísérhetik, az északnyugati részeken az északira forduló szél élénkül meg.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon ennél hűvösebb idő valószínű.

Egerben kedd reggel 9, 10 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Zsigmond, Atanáz, Aténa, Aténé, Athena, Atina, Borisz, Borocs, Minerva, Nétus, Nétusz, Pellegrin, Peregrina, Ráchel, Ráhel, Rákhel, Rákis, Zoé, Zója

A Zsigmond név eredete és jelentése

A germán eredetű német Siegmund, Sigismund névből származik. Elemeinek jelentése: győzelem + védelem.

A Zsigmond név jellemzése

Hatalmát és sikerét a másokért történő küzdelemben éri el. Harcias és céltudatos, kudarcokat nem visel el, vagy nehezen kezeli.

Kutya névnap:

Alfa, Zsozsó

Cica névnap:

Flóri, Hiszti

Hörcsög névnap:

Bajszi, Hami

Születésnaposok

1935 – B. Nagy Pál olimpiai bajnok magyar vívó

1936 – Mendelényi Tamás magyar kardvívó, olimpiai bajnok († 1999)

1946 – David Suchet angol színész. Többek között az ITV által készített Agatha Christie: Poirot (Agatha Christie’s Poirot) filmsorozatból ismerhetjük.

1972 – Dwayne „The Rock” Johnson amerikai színész, birkózó

1975 – David Beckham angol labdarúgó

1976 – Bereczki Zoltán magyar színész

1982 – Vigh Melinda, magyar paramászó († 2021)

1985 – Lily Allen angol énekesnő

2015 – Sarolta cambridge-i hercegnő

Miről híres a mai nap?

  • Nemzetközi Harry Potter nap

Ezen a napon történt

1915 – A gorlicei áttörés az első világháborúban: Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregeinek sikeres támadása az oroszok ellen.

1947 – A perecesi bánya bejáratánál bányaomlás következtében 9 bányász életét veszti.

1964 – Kínaiak elsőként másszák meg a Sisapangma csúcsot (tszf. 8027 m).

1989 – A magyar–osztrák határon megkezdődik a műszaki zárrendszer, a „vasfüggöny” felszedése.

2007 – Ismeretlenek ellopják Kádár János csontjait és felesége urnáját a fővárosi Fiumei úti temetőből.

2017 – A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése Kulcsár Krisztián párbajtőrvívót, a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) technikai igazgatóját választja a MOB elnökének.

A tegnap legfontosabb hírei

Mától a vonattal utazó egriek is használhatják a Keleti pályaudvar új utascentrumát
Ezzel a süteménnyel kínálta meg Novák Katalin Ferenc pápát
Mutatjuk az atlétikai VB hivatalos imázsfilmjét – videó
A vártnál gyorsabban terjed a rolleres közlekedés a magyarországi utakon
Igazi különlegességgel készül az egri Harlekin Bábszínház májusra
Kézilabda: Élvonalban a QHB-Eger

✨ A keddi horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

A képhez tartozó alt jellemző üres; horos.jpg a fájlnév
The post Jó reggelt, Eger! first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető