Hét baleset történt megyénk útjain

2019.02.09

Heves megyében az elmúlt 24 órában hét közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül kettő sérüléssel végződött, öt esetben anyagi kár keletkezett.

A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, közülük négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, egy főt az ellene kiadott körözés alapján – tájékoztatta portálunkat Lázár Levente rendőrségi sajtóreferens.

Megtudtuk, biztonsági intézkedés két esetben történt, valamint a járőrök két ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

az eredeti hír itt elérhető


A nap fotója

2019.02.09

Síneken

Fotó: Balogh Endre

Ha megosztanád velünk a legjobban sikerült fényképed, továbbra is várjuk a foto@egerhirek.hu email-címen!

az eredeti hír itt elérhető


Ablakon keresztül, időben érkezett a segítség!

2019.02.08

Napok óta nem érték el az idős asszonyt, a körzeti megbízott az ablakon mászott be, hogy segíthessen.

Február 5-e délutánján érkezett bejelentés, miszerint egy ostorosi lakásban egyedül élő 76 éves asszonyt napok óta nem érnek el telefonon, illetve hozzá nem tudnak bejutni.

A helyi rendőr a ház tetőszerkezetére felmászva, az ott található ablakon keresztül jutott be az épületbe, ahol az egyik szobában a földön fekve megtalálta az idős asszonyt. A nő eszméleténél volt, és elmondta, hogy elesett és nem tud mozogni.

Az egyenruhás értesítette a mentőszolgálat munkatársait, akik a sérültet az egri kórházba szállították.

az eredeti hír itt elérhető


Projektzáró a Bródy Könyvtárban

2019.02.08

Csökkent az álláskeresők száma megyénkben

2019.02.08

Rohlicsek István támogatta a Vöröskereszt

2019.02.08

Hat és fél év börtönt kapott két “unokázós csaló”

2019.02.08

Hat és fél év börtönbüntetésre ítélt az Egri Járásbíróság első fokon két férfit mint különös visszaesőt, akik telefonon csaltak ki pénzt idős emberektől, arra hivatkozva, hogy az unokájuk segítségre szorul.

Az Egri Járásbíróság S. S. I. rendű vádlottat, mint különös visszaesőt 19 rendbeli a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette, valamint 48 rendbeli csalás bűntettének kísérlete miatt hat év hat hónap börtönbüntetésre, hat év közügyektől eltiltásra, három év közúti járművezetéstől eltiltásra, és 300.000,- forint pénzbüntetésre ítélte, és megállapította, hogy az I. rendű vádlott a szabadságvesztés büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon feltételes szabadságra bocsátható. A bíróság F. J. S. II. rendű vádlottat, mint különös visszaesőt egy rendbeli kifosztás bűntette és 18 rendbeli a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette, valamint 48 rendbeli csalás bűntettének kísérlete matt hat év hat hónap börtönbüntetésre, hat év közügyektől eltiltásra, három év közúti járművezetéstől eltiltásra, és 300.000,- forint pénzbüntetésre ítélte, és megállapította, hogy a II. rendű vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható – közölte az Egri Törvényszék sajtóosztálya.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2016 januárjától kezdődően az ország területén véletlenszerűen telefonon különböző sértetteket hívtak fel, és amennyiben azok a hangjuk alapján idősek volt, a telefonáló I. rendű vádlott azt állította a 70, 80, vagy 90 éves sértetteknek, akik közül több hallássérült volt, hogy az unokájuk, és különböző okokból (szerencsejáték, uzsoratartozás, stb.) azonnal jelentős, több százezer forint összegű készpénzre van szüksége. A vádlottak a bűncselekmények helyszínére mindig együtt érkeztek, a sértettektől a pénzt a II. rendű vádlott vette át, melyen egyenlő arányban közösen megosztoztak. A vádlottak bejelentett munkahellyel, ebből származó jövedelemmel nem rendelkeztek, és a bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekedtek.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész az ítélet ellen mindkét vádlott vonatkozásában a kiszabott büntetés súlyosítása, míg a vádlottak és védőik enyhítés érdekében fellebbezést jelentettek be. A bíróság a tárgyaláson a kiszabott büntetés tartamára is figyelemmel mindkét vádlott letartóztatását elrendelte.

az eredeti hír itt elérhető


“Énekeltem Én” – Fekete Borbála lemezbemutató koncert Egerben

2019.02.08

Fekete Borbála egri kötődésű népdalénekes, a Fölszállott a páva döntősének koncertjén olyan tájegységek zenéjét mutatja be, amelyekhez szoros kötődése van. 

 

 

forrás: EKMK facebook

az eredeti hír itt elérhető


Keresztben jégeső – Bereményi Géza és Másik János estje

2019.02.08

„Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk? Maradunk itt, vagy egyszer majd tovább megyünk?” Cseh Tamás dalai azt a világot idézik, ahol félszavakból is értjük egymást, lehunyt szemmel élvezzük az életet, és kinevetjük a halált. 

A 75 éve született Cseh Tamás alkotótársai, Bereményi Géza és Másik János egy igazán különleges műsorral állnak színpadra. Az esten elhangzanak dalok a Levél nővéremnek, a Levél nővéremnek 2, és Az igazi levél nővéremnek lemezről is, sok más szerzeménnyel egyetemben. Megannyi történet, gondolat, emlékkép idéződik fel a színpadon. A vérbeli muzsikusé, Másik Jánosé az ének és a zene – olykor zongora, gitár vagy bandoleon – míg Bereményi Géza pedig a reflektorfényben is író, aki sorait most nem papírra, hanem a közönségre veti.
Betekintést nyerhetünk, gyerekkorába, fiatalságába a most készülő önéletrajzi regényének részleteivel. A szerzőpáros szavaival ajánlva az előadást: „A regényrészletek és dalok fogaskerekekként lendítik egymást tovább és tovább a lélek száguldó országútján, amíg véget nem ér az egész műsor.” Az estet a nagyközönség a budapesti MomKultban láthatta, ahol viharos siker kísérte a teltházas előadást.

Belépő: elővételben 2 200 Ft, az előadás napján 2 500 Ft
Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház
Időpont: 2019.02.15. 18:00

 

az eredeti hír itt elérhető


Így szól a zongora a porig égett szarvaskői házban – Videó

2019.02.08

Egy háromgyermekes család háza égett le Szarvaskőn szerdán. A családfő, Bíró Miklós a közösségi oldalán osztotta meg az alábbi, megrázó videót:

Kár hogy menthetetlen…

Közzétette: Biró Miklós – 2019. február 7., csütörtök

 

Ahogy korábban megírtuk, szerdán délelőtt kigyulladt, majd porig égett Szarvaskő külterületén egy könnyű szerkezetes családi ház. Az egri hivatásos tűzoltók négy tűzoltó járművel és Mezőkövesdről egy vízszállítóval vonultak, majd négy vízsugár segítségével tudták csak megfékezni a lángokat.

Hamar kiderült, hogy egy háromgyermekes családot ért a tragédia. Az esetet súlyosbítja, hogy a család súlyos beteg, kerekesszékes huszonkét éves fiának minden gyógyszere, az ápolásához szükséges kellékek is megsemmisültek a tűzben. A családnak nagy szüksége van az anyagi támogatásra jelen helyzetben, amelyet az édesapa, Bíró Miklós számlájára fogadnak.

Ma bemerészkedtünk “maradványfelmérésre”.Őszintén?Annál is rosszabb.

Közzétette: Biró Miklós – 2019. február 7., csütörtök

 

Címlapfotó: Bíró Miklós / Facebook

az eredeti hír itt elérhető


Hat és fél év börtönt kapott két „unokázós csaló” Egerben

2019.02.08
Idős embereknek hazudták, hogy hozzátartozójuk bajba került.

az eredeti hír itt elérhető


Három autó ütközött Gyöngyöshalászon

2019.02.08

Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Összeütközött három személygépkocsi Gyöngyöshalászon, az Atkári út és a Fő út kereszteződése közelében péntek reggel – tájékoztat a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Az egyik jármű az út menti árokba került.

A balesethez a gyöngyösi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik megkezdték a műszaki mentést. Az autók utasait a mentők vizsgálják. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Címlapfotó: illusztráció

az eredeti hír itt elérhető


Teherautó sodort el egy kerékpárost Boconádon

2019.02.08

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléses és egy anyagi káros közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Fotó: police.hu

Boconádon, a Somogyi úton közlekedett egy helyi lakos tehergépkocsival február 7-én délelőtt, amikor az egyik kereszteződésnél balra kanyarodása közben nem tett eleget jobbra tartási kötelezettségének és összeütközött egy elektromos kerékpárossal – tájékoztatta az Eger Híreket Kovács Nikoletta rendőrségi sajtóreferens.

Megtudtuk: a nő a baleset során súlyos sérülést szenvedett, az eset körülményeit a Hevesi Rendőrkapitányság vizsgálja.

A rendőrök három személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja és egy főt ittas vezetés gyanúja miatt, továbbá biztonsági intézkedés két esetben történt.

az eredeti hír itt elérhető


A nap fotója

2019.02.08

Bárány utca

Fotó: Iványosi Szabó Márta

Ha megosztanád velünk a legjobban sikerült fényképed, továbbra is várjuk a foto@egerhirek.hu email-címen!

az eredeti hír itt elérhető


Kazahsztánban mutatja be a magyar ízeket Stiller Tamás

2019.02.07

Ezúttal Kazahsztánban ragadott fakanalat az egri séf, Stiller Tamás.

Az egri séf közösségi oldalán számolt be utazásáról, miszerint a napokban Astanában tartózkodik. Stiller Tamás követőivel megosztotta, úgynevezett Masterclass-on vehet részt Kazahsztánban, ami nagy mérföldkövet jelent számára.

Forrás: Stiller Tamás facebook oldala

az eredeti hír itt elérhető