Fidesz: az ellenzék az ápolási díjjal is színjátékot űz

2019.01.03

Az ellenzék az ápolási díjjal is színjátékot űz, hiszen egyetlen ellenzéki képviselő sem szavazta meg az otthonápolási díj emelését – mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtöki sajtótájékoztatóján, közölte az MTI.

A kormánypárti képviselő hiteltelennek és kétszínűnek nevezte az ellenzéket, amelyre szerinte nem számíthatnak a magyar emberek.

Felidézte azt is, hogy az Országgyűlés decemberi utolsó ülésnapján sem a Jobbik, sem az MSZP, sem a Párbeszéd, sem az LMP soraiban nem volt egyetlen képviselő, aki támogatta volna az ápolási díj megemelését. Az ellenzéknek ugyanis nem a családok segítése, a rászorulók felkarolása a fontos, hanem csak a belső hatalmi harcok, a botrány és a balhé – mondta.

 A kormánypártokra azonban számíthatnak az emberek, hiszen “mi ott voltunk és megszavaztuk az ápolás díj 15 százalékos emelését január 1-jétől és az új ellátási formát, a gyermekek otthongondozási díjának bevezetését is” – fogalmazott Nyitrai Zsolt.

Megjegyezte: a javaslatot komoly szakmai egyeztetés előzte meg a civil szervezetekkel és az érdekképviseletekkel. Hozzátette: fontos ügyről van szó, hiszen az ápolási díj több mint 50 ezer embert, a gyermekek otthongondozási díja pedig több mit 17 ezer családot érint.

az eredeti hír itt elérhető


A rendőrök vetettek véget a nagy turnénak: Balatontól Hajdúszoboszlóig vert át szállodákat egy férfi

2019.01.03
Csalás bűntett miatt emeltek vádat azzal a 47 éves szolnoki férfivel szemben, aki körbeturnézta az ország különböző szálláshelyeit, evett, ivott, aludt - és sehol sem fizetett. 

az eredeti hír itt elérhető


Orgazdának adta ki magát a vendéglős, hogy lebuktathassa a betörőt

2019.01.03

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy 26 éves fiatalemberrel szemben, aki rosszul választotta meg, kinek adja el az általa lopott holmit.

Fotó: pixabay.com

A munkanélküli vádlott 2018 júniusában összeveszett a barátnőjével, aki elküldte őt a háztól, így átmenetileg hajléktalanná vált. Napokig Egerben csavargott és a szabad ég alatt éjszakázott, majd egy délután úgy döntött, hogy betör abba a raktárépületbe, melynek közelében aznap éppen aludt – informál a Heves Megyei Főügyészség sajtóközleménye.

Ennek megfelelően, az egyik ablakról lefeszítette a rácsot, beütötte az üveget, és bemászott a raktárba, melyben a sértett részben a korábbi vendéglátóipari tevékenysége során használt különféle dolgait tárolta. A vádlott ezek közül eltulajdonított egy neonnal világító reklámtáblát, amit nyomban át is vitt a szemközti sörözőbe, hogy ott eladásra kínálja fel.

A vendéglős azonban azonnal felismerte a táblát, hiszen korábban sokszor látta már azt egykori kollégája cégéreként kint, az utcán.

Ezért színleg érdeklődést mutatott a lopott holmi iránt, melyért – rövid alkut követően – 2.500 Ft-ot fizetett azzal, hogy szívesen vásárolna hasonló dolgokat a jövőben is.

A tolvaj elégedetten távozott a sörözőből, és visszatért a raktárba, hogy onnan újabb tárgyakat hozzon el a jó üzlet reményében. Korábbi vevője azonban titkon követte őt, miközben telefonon értesítette a sértettet és a rendőrséget is. Utóbbiak kiérkezéséig egy ismerősével közösen őrt állt a betört ablak alatt, hogy a vádlott ne tudjon eltávozni a helyszínről. A tetten ért betörőt – aki hiába kérte, hogy engedjék kimászni – végül elfogták, és előállították a kapitányságra, ahol még aznap gyanúsítottként hallgatták ki.

A lopással okozott kár részben a tettenéréskor, részen röviddel később megtérült, mivel a vendéglős az általa megvett reklámtáblát is visszaadta a sértettnek.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja az elkövetőt, akivel szemben közérdekű munka büntetés kiszabására, és részleges vagyonelkobzásra is indítványt tett.

az eredeti hír itt elérhető


A nap fotója

2019.01.03

A nap fotóját Jenei Dóra küldte

Fotó: Jenei Dóra

A foto@egerhirek.hu email címen továbbra is várjuk fotóikat, javaslataikat a “Nap fotója”rovatba!

az eredeti hír itt elérhető


Így készült az Egri Csillagok – fotók a pilisborosjenői egri várból

2019.01.02

Fél évszázaddal ezelőtt forgatták minden idők egyik legnépszerűbb magyar filmalkotását, az Egri csillagokat. Fotókat mutatunk a pilisborosjenői egri várból/várról, az 1968-as forgatás néhány pillanatáról.

Várkonyi Zoltán 1968-ban készült klasszikusa felejthetetlen színészi alakításokkal és monumentális csatajelenetekkel állít emléket Dobó István és az egri várvédők végsőkig kitartó harcának a sokszoros túlerőben lévő török sereg ellen. A Fortepan fotógyűjteményének köszönhetően most beleshetünk a kulisszák mögé, fotók az egri várba pilisborosjenői másolatáról. Korábban drónfelvételt már mutattunk arról, hogy milyen is a helyszín napjainkban, ezt ide kattintva lehet megnézni.

S ha már a múltat idézzük, legyen szó a jövőről is, hiszen csaknem félmilliárd forintos kormányzati támogatásból végzik el a következő két évben az “igazi” egri vár állagmegóvását. Ez a Nemzeti Várprogramban kapott mintegy másfél milliárd forintos keret kiegészítése, így teljessé válhat az egri vár megújítása – erről itt írtunk.

A Fortepan gyűjteményében szereplő fotók:

Az egri vár kicsinyített mása az Egri csillagok című film forgatásakor. Középen Bárdy György (Jumurdzsák), mellette Kovács István (Gergely) színművészek.
Az egri vár kicsinyített mása, az Egri csillagok című film forgatásakor. Szemben Várkonyi Zoltán rendező ül, jobbra a piros köpeny Sinkovits Imre színművészt takarja.
Az egri vár kicsinyített mása az Egri csillagok című film forgatásakor.
Az egri vár kicsinyített másának udvara, az Egri csillagok című film forgatásakor.
Az egri vár kicsinyített mása az Egri csillagok című film forgatásakor.
Az egri vár kicsinyített mása az Egri csillagok című film forgatásakor.
Az egri vár kicsinyített mása az Egri csillagok című film forgatásakor.
Az egri vár kicsinyített mása az Egri csillagok című film forgatásakor.
Az Egri csillagok című film forgatása.

az eredeti hír itt elérhető


Jövő kedden temetik Seregély István nyugalmazott egri érseket

2019.01.02

Január 8-án, kedden az egri főszékesegyházban helyezik örök nyugalomra Seregély István nyugalmazott egri érseket, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) volt elnökét.

A hétfőn elhunyt nyugalmazott egri érsek lelki üdvéért 10 órakor elimádkozzák a dicsőséges rózsafüzért, majd fél 11-kor szentmisét mutatnak be érte. Ezután helyezik el földi maradványait a főpásztorok temetkezési helyén, a bazilika altemplomában – olvasható a közleményben.

Seregély István 1931. március 13-án, Szombathelyen született. Teológiai tanulmányait Szombathelyen, majd Budapesten végezte. 1955. június 19-én Szombathelyen szentelték pappá. II. János Pál pápa 1987. június 5-én nevezte ki egri érsekké, július 25-én szentelték püspökké az egri bazilikában. 1990-től 2005-ig az MKPK elnöke, 1993-tól 2001-ig az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának alelnöke volt.

az eredeti hír itt elérhető


Csökken az üzemanyagok ára

2019.01.02

A Mol bruttó 10-10 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken – értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.

A mérsékléssel a benzin átlagára literenként 341 forint, míg a gázolajé 375 forint lesz. A gázolaj ára legutóbb december 21-én változott, akkor 3 forinttal 385 forintra csökkent, a benzin átlagára 351 forint maradt.

Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között, ezért érdemes tájékozódni például a holtankoljak.hu oldalon.

A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

az eredeti hír itt elérhető


Szarvasait keresi továbbra is a Mátranováki Vadfarm

2019.01.02
Szomorúan zárult az óév a Mátranováki Vadfarm számára, december 29-én ugyanis valaki kiengedte a vadfarm területéről a dámszarvasokat. Azóta három hazatalált, de a többinek nyoma sincs. 

A nool.hu adta hírül a nem mindennapi esetet, miszerint december 29-én valaki levágta a vadfarm kapujáról a lakatot, és kiengedte a dámszarvasokat. Keresték őket, de az eső miatt gyorsan odalettek a nyomok. Később három,  köztük Benő, a hat hónapos gida – hazatalált, ám a többieket azóta sem találják.
Gilányi Lázár, a vadfarm alapítója a nool.hu-nak elmondta, hogy péntek óta minden nap keresik állataikat, de sajnos nem bukkannak a nyomukra. Mint megtudtuk, kilenc űnőt és egy bikát – amelynek hiányzik az egyik agancsa – keresnek (a szarvasok fülében számozott biléta)

– A tegnapi napon megtettük a feljelentést, jegyzőkönyv készült az esetről – árulta el a tulajdonos, aki hozzátette, hogy úgy tudják, nincs kilövési engedély kiadva a területre és nagyon bíznak benne, hogy szeretett állataik épségben előkerülnek, hiszen nem csak nekik, de a hozzájuk ellátogató embereknek is hiányoznak, az anyagi károkról nem is beszélve.

az eredeti hír itt elérhető


Számos pozitív változással kezdődik az új év

2019.01.02

Adócsökkentésekkel és családtámogatásokkal segíti a kormány idén is a családokat és a munkavállalókat. Január elsejétől emelkedik a minimálbér és a szakmunkásoknak járó bérminimum, tovább nő a kétgyermekes családok adókedvezménye, olcsóbb lesz például a tartós tej, a kisvállalatok pedig ezután még kedvezőbb feltételek mellett adózhatnak.

Havonta több tízezer forint is érkezik a Szép-kártyákra, ami az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma – hangzott el az M1 Híradójában.

Szálláshelyre 225 ezer, vendéglátásra 150 ezer, szabadidőre pedig 75 ezer forint adható. A Szép-kártyákra utalt pénz – ahogy eddig – 2019-ben is adómentes marad.

Csakúgy, mint például a bölcsődei vagy óvodai ellátásra és az önkéntes pénztárakba fizetett összeg. Januártól azonban az Erzsébet-utalvány, a helyi bérletek kifizetése vagy az albérlettámogatás után a munkáltatóknak már adózniuk kell.

Több termék és szolgáltatás áfája csökkent

A Pénzügyminisztérium közlése szerint január elsejétől húsz százalékkal emelkedett a népegészségügyi termékadó is. Ez azt jelenti, hogy az egészségügyi kockázatot jelentő ételekért és italokért – például az energiaitalért vagy ételízesítőért – többet kell majd fizetni a boltokban.

Több termék és szolgáltatás áfája viszont csökkent: kevesebb lett a bankadó, 20 ezer forintig pedig minden lakossági átutalás mentesül a pénzügyi tranzakciós illeték alól. A sertés-, a baromfihús, a tojás, a hal és a friss tej után pedig januártól az UHT, vagyis a hosszan friss, hűtést nem igénylő tejek áfája is 5 százalékra csökkent. Ezzel egy négyfős család akár hétezer forintot is spórolhat évente.

Bővül a csok

A családokat a kormány emellett a családtámogatások bővítésével segíti. A családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) idén már a kétgyermekes családok is felvehetik a 10 millió forintos támogatott kamatozású hitelt. A nagycsaládosok kedvezményes hitelét pedig a kormány 15 millió forintra emelte.

A kétgyermekesek adókedvezménye a duplájára nőtt: az új évben havi 40 ezer forintos támogatással számolhatnak. Januártól 2 éves korig jár a diplomás gyed, és bevezetik a beteg gyermekek otthongondozási díját is, ami a gyermek életkorától függetlenül bruttó százezer forint.

Emelkedik a minimálbér

„A kormány a továbbiakban is számít azok támogatására, akik napról napra munkájukkal hozzájárulnak Magyarország erősödéséhez, és ők is számíthatnak a kormányra”

– mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Idén ráadásul több mint 1 millió 200 ezer ember vihet haza több pénzt a munkahelyéről, ugyanis 8 százalékkal, összesen 149 ezer forintra emelkedett a minimálbér. A garantált bérminimum mostantól 195 ezer forint lesz, mindezt 2020-ban újabb 8 százalékos emelés követi majd.

A kkv-szektort is támogatja a kormány

A béremelésekkel egy időben elengedhetetlen a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) további támogatása

– erről Csath Magdolna közgazdász beszélt az M1-en. A szakértő fontos intézkedésnek nevezte, hogy a kormány 8 millió forintról 12 millióra emelte a kis- és középvállalkozások adómentességének határát. A kiscégek ezzel amellett, hogy 10 milliárd forintot spórolnak, megszabadulnak az áfabevallás kitöltésének kötelezettsége alól.

Januártól ráadásul a nyugdíj mellett dolgozók után csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell fizetniük, valamint a kétszázalékos szociális hozzájárulási adócsökkentés is több mint 190 milliárd forintot hagy a cégeknél.

Csath Magdolna hozzátette: a hazai kisvállalatok támogatása a következő időszakban is fontos állami feladat lesz. Ezek a cégek ugyanis a külső függőséggel szemben a hazai gazdaság további stabilitását erősítik.

hirado.hu

az eredeti hír itt elérhető


Munkával teltek az év utolsó napjai megyénk tűzoltóinak

2019.01.02

A hosszú hétvégén és szilveszter éjszakáján hat tűzesethez és hét műszaki mentéshez riasztották megyénk tűzoltóit, valamint még négy téves jelzés is érkezett a megyei műveletirányítási központunkba – közölte Nagy Csaba Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

December 28-án éjszaka egy kamion gyulladt ki, melynek rakománya csomagolt étolaj volt. Az egri hivatásos tűzoltók négy gépjárművel vonultak és három habsugárral oltották el a tüzet. Szerencsére senki sem sérült meg.

December 29-én a héhalmi önkéntesek, a jászárokszállási önkormányzati, és a pétervásárai hivatásos tűzoltók árokba csúszott gépjárműveken segítettek.

December 30-án teljes terjedelmében égett egy hétvégi ház Eger határában. Az egri hivatásos tűzoltók két vízsugárral oltották el a tüzet, senki sem sérült meg. A markazi hivatásos tűzoltók egy jégbe fagyott őz mentését kísérelték meg, de sajnos az állatot nem tudták megmenteni. A hevesi katasztrófavédelmi őrs tűzoltói pedig kis területen összehordott égő szemetet oltottak.

December 31-én a hatvani és gyöngyösi tűzoltók is a mentők kérésére segítséget nyújtottak két ajtó kinyitásában. Az éjszaka folyamán két gyermek egy liftben rekedt, őket a gyöngyösi tűzoltók szabadították ki, feszítő-vágó berendezéssel nyitották ki a liftajtót. Egerben vélhetően pirotechnika termék használata során egy lábtörlő gyulladt meg, a tűz a bejárati ajtót veszélyeztette. A tulajdonos a tűzoltók kiérkezése előtt a lángokat elfojtotta, így szerencsére nem történt nagyobb baj.

Január elsején a jászárokszállási önkormányzati tűzoltók egy kályha miatt füsttel telítődött ingatlanhoz vonultak Tarnaőrsre. A gyöngyösi hivatásos tűzoltókat pedig egy kigyulladt gépjárműhöz riasztották.

az eredeti hír itt elérhető


Hat baleset egy személyi sérüléssel: az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései

2019.01.02

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába öt anyagi káros és egy személyi sérüléses közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés az elmúlt 24 órában – tájékoztatta portálunkat Kovács Nikoletta rendőrségi sajtóreferens szerda reggel.

Fotó: police.hu

A délutáni órákban Gyöngyösön egy személygépkocsival közlekedő férfi a forgalomirányító fényjelző készülék szabad jelzésénél a kanyarodása során nem biztosított elsőbbséget a Róbert Károly úti gyalogos-átkelőhelyen a szabad jelzésen áthaladó nő részére, akit elsodort. A helyi lakos a baleset során az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérüléseket szenvedett.

A szolgálatot ellátó állomány egy személyt fogott el az ellene érvényben lévő körözés alapján, továbbá egy személyt állított elő ittas vezetés gyanúja miatt.

az eredeti hír itt elérhető


A nap fotója

2019.01.02

Olvasónk Farkas Csilla küldte a mai nap fotóját.

Fotó: Farkas Csilla

A foto@egerhirek.hu email címen továbbra is várjuk fotóikat, javaslataikat a “Nap fotója”rovatba!

az eredeti hír itt elérhető


Az újévi fogadalmat tevők egytizede tartja be vállalásait

2019.01.01

Különböző kutatások szerint az újévi fogadalmat tevő emberek tíz százaléka tartja csak be vállalásait – mondta Kalamár Hajnalka klinikai pszichológus az M1 Ma reggel című adásában.

 

A szakértő elmondta, valószínűsíthetően azért ilyen alacsony a fogadalmakat betartók aránya, mert a nagy többség irreális célokat tűz ki maga elé.

Kalamár Hajnalka fontosnak nevezte,

hogy vállalásainkat leírjuk és azokhoz rövid határidőt szabjunk.”

Hangsúlyozta, általában három hétre van szükség ahhoz, hogy a különböző új tevékenységek szokássá, automatizmussá váljanak.

Egyébként, egy felmérés szerint továbbra is a fogyás a legnépszerűbb (vagy legalábbis a leggyakoribb) újévi fogadalom.

Forrás: MTI

az eredeti hír itt elérhető


Egy erdőtelki boltból lopott, elfogták

2019.01.01

Lopás bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást a Hevesi Rendőrkapitányság egy 19 éves helyi lakos ellen, aki a nyomozás adatai szerint 2018. december 30-án 17 óra és december 31-én 6 óra 30 perc között az ajtót megrongálva bement egy erdőtelki boltba és onnan édességet, italokat és egyéb termékeket tulajdonított el – tájékoztatta portálunkat Lázár Levente rendőrségi sajtóreferens.

A helyszíni adatgyűjtést követően a rendőrök néhány órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, akit előállítottak a rendőrkapitányságra és kihallgattak.

 

Fotók: police.hu

az eredeti hír itt elérhető


Elhunyt Seregély István

2019.01.01
Nyolcvannyolcadik életévében elhunyt Seregély István nyugalmazott egri érsek – közölte az Egri Főegyházmegye. Seregély István 1931. március 13-án, Szombathelyen született. Középiskoláit a miskolci Fráter György Gimnáziumban végezte. Teológiai tanulmányait Szombathelyen kezdte, majd Budapesten fejezte be. 1955. június 19-én Szombathelyen szentelték

az eredeti hír itt elérhető