Őszies tél – videó
A következő napokban is folytatódik a szokásosnál jóval enyhébb időjárás. Azonban nemcsak enyhébb, hanem nedvesebb levegő is érkezik fölénk a hétvégén, vasárnap több helyen fordulhat elő gyenge eső. A jövő hét nagyrészt száraz időt tartogat. Éjjel túln…
Egyetlen délután alatt megduplázta érmeinek számát az Egri Úszó Klub
Újabb eredményes versenynapon van túl az Egri Úszó Klub a IV. Utánpótlás Rövidpályás Országos Bajnokságon. A harmadik versenynap döntői nyolc számban hoztak egri érdekeltséget, a fiatal versenyzők pedig hat újabb érmet szereztek, köztük egy bajnoki cím…
Új parkolók és biztonságosabb közlekedés a Felsővárosban – zajlanak a Cifrakapu utcai fejlesztések
A Felsővárosban régóta jelentkező parkolási gondok enyhülhetnek hamarosan: a Cifrakapu utcában már javában zajlanak azok a munkálatok, amelyeknek köszönhetően összesen 49 új parkolóhely létesül a városrészben. A fejlesztés jelentősen tehermentesítheti …
A Városkapu-projektről is tárgyal a közgyűlés
Az egri közgyűlés decemberi ülésén tárgyalja annak a korábbi vagyonkezelési megállapodásnak a módosítását, amely az Ady Endre úti, állami tulajdonból térítésmentesen önkormányzati kézbe került területek hasznosítását érinti. A döntés célja, hogy jogilag is biztosított legyen a Városkapu-projekt megvalósítása, miközben Eger továbbra sem tett le a teljes értékű Intermodális Csomópont (IMCS) létrehozásáról.
Biros Péter is a legkiválóbbak között: átadták a Prima Primissima Díjakat
Idén is ünnepi gálaest keretében, a budapesti Müpában adták át a Prima és Prima Primissima Díjakat, amelyekkel a magyar szellemi élet, a kultúra, a tudomány és a sport kiemelkedő alakjait tüntették ki. A rangos elismeréseket tíz kategóriában vehették á…
Ma van Mikulás napja – honnan ered és mit jelent számunkra?
December 6-a évtizedek óta az egyik legkedvesebb ünnep a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt. Ezen a napon érkezik hozzánk a Mikulás, aki a hagyomány szerint édességet, apró meglepetéseket, esetenként virgácsot rejt a gondosan kitisztított csizmák…
Jó reggelt, Eger!
Végre hétvége! Jó reggelt, Eger! Ezek a mai friss és fontos első információink. 2025. december 6., szombat IIyen idő lesz hétvégén Két kisebb hullámban érkezik eső vasárnap estig, de összességében sem lesz jelentős a csapadék mennyisége. A jövő hét dön…
Enyhe és borús lesz a hétvége – videó
Két kisebb hullámban érkezik eső vasárnap estig, de összességében sem lesz jelentős a csapadék mennyisége. A jövő hét döntő részében pedig száraz idő valószínű. Enyhe, sőt december elejéhez képest kifejezetten enyhe folytatás vár ránk. Szombaton többny…
Orbán Viktor a VOSZ-gálán: a háború blokkolja, a vállalkozók húzzák a gazdaságot – videó
Orbán Viktor szerint Magyarországon a háború „vesztésre”, a hazai vállalkozók viszont „győzelemre állnak” – erről beszélt a miniszterelnök pénteken Budapesten, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének év végi rendezvényén. Orbán Viktor a Vál…
A tűzoltók gépjárművén érkezett idén is a Tűzoltó Mikulás
Idén is megható és vidám pillanatokat hozott a Tűzoltó Mikulás érkezése Heves vármegye kórházaiba. December 4-én az egri, december 5-én pedig a gyöngyösi és hatvani egészségügyi intézmények gyermekeit látogatta meg a nagyszakállú, aki ezúttal is a hiv…
Adventi hét a Bródyban: koncert, előadás, mesekuckó és ünnepi meglepetések
Az adventi időszakban különösen gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket a Bródy Sándor Könyvtár. A következő napokban koncert, természetvédelmi előadás, gyermekfoglalkozások, könyvbemutató és klubfoglalkozások is szerepelnek a programban. A kics…
Esélyteremtő város: megújul Eger esélyegyenlőségi programja
Megújul Eger Helyi Esélyegyenlőségi Programja és Intézkedési Terve, amely kijelöli azokat a beavatkozási pontokat, amelyek a következő években a hátrányos helyzetű csoportok életminőségének javítását szolgálják – írja közleményében az önkormányza…
Decemberben a Városkapu-projekt előkészítéséről is tárgyal a közgyűlés
Az egri közgyűlés decemberi ülésén tárgyalja annak a korábbi vagyonkezelési megállapodásnak a módosítását, amely az Ady Endre úti, állami tulajdonból térítésmentesen önkormányzati kézbe került területek hasznosítását érinti. A döntés célja, hogy jogila…
Megvan! Ez az egri borász lett idén az Év Bortermelője
A magyar borász szakma legrangosabb díja az Év Bortermelője díj. Az elismerést idén 35. alkalommal ítélte oda a Magyar Bor Akadémia, ezúttal egy egri borásznak.
Orbán Viktor: A következő napokban eldől, közeledik-e hozzánk a háború, vagy sikerül letekerni a lángját videó
Az orosz–amerikai tárgyalásokról és a háborúról, energetikai kérdésekről, valamint a Tisza Párt adótervezetéről is beszélt a Kossuth Rádiónak adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. „Akinek ereje van, az cselekszik, akik gyengék, azok beszélnek…
