Fölszállott a páva: Pénteken a döntőbe jutásért énekel az egri Fekete Borbála

2017.12.13

Az első középdöntővel folytatódik a Fölszállott a páva 5. évada péntek este a Duna televízióban, a tizenkét produkcióra már a nézők is szavazhatnak – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya az MTI-vel. 

Az első középdöntőben a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes (Békéscsaba) , Fekete Borbála (Eger), Cruz Heather Laura és Demarcsek Dániel (Nyíregyháza) , Király Dávid (Székesfehérvár) , a Nógrád Táncegyüttes (Salgótarján), Eötvös Remus (Sepsiszentgyörgy/Őrkő), Haraszti József (Bátonyterenye-Maconka), az Ördöngös Zenekar (Szamosújvár) , a Pendely Énekegyüttes (Debrecen), Glonczi Rodrigó (Miskolc), Debreczeni-Kis Helga (Szentes) és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes (Debrecen) lép színpadra.

A pénteki első középdöntő fellépői közül kategóriánként a legmagasabb pontszámot elérő produkció jut a december 29-i döntőbe, emellett a közönség is továbbjuttathat szavazataival egy produkciót. 

Szavazni alapdíjas sms-ben lehet az adás ideje alatt, a szavazást a műsorvezetők indítják és zárják le. Egy telefonszámról legfeljebb 20 szavazatot lehet küldeni, az sms-nek csak a versenyző kódját kell tartalmaznia. A telefonszámok és a kódok megtalálhatók a Fölszállott a páva Facebook oldalán, valamint a mediaklikk.hu/pava oldalon.

Az első középdöntő extra fellépője Rúzsa Magdi lesz, aki Cirkalom Táncegyüttessel és a Fokos Zenekarral kiegészülve lép a Fölszállott a páva színpadára.
– Nekem ez különösen szép élmény, mert azokkal az emberekkel állhatok egy színpadon, akik először figyeltek fel rám és gyerekként tanítgattak a népzenére és néptáncra. Kisimre Árpád és Kisimre Szerda Anna voltak, akik megszerették velem a zenét és többek közt nekik köszönhetően vagyok most is ezen a pályán. Felemelő érzés a szintén vajdasági Fokossal is együtt zenélni – idézi a közlemény Rúzsa Magdit.

A második középdöntőt december 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

A Fölszállott a páva műsorvezetői Novák Péter és Morvai Noémi.

az eredeti hír itt elérhető