Focival a gyógyulásért – Huszonhárom mérkőzés a jótékonyság jegyében

2017.12.26

Ismét megrendezik a Focival a gyógyulásért elnevezésű jótékonysági futballtornát. Az esemény évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Talán azért, mert a résztvevők nemes cél érdekében játszanak, a szervezők munkáját pedig mindez megkönnyíti.

Nem kell lasszóval kapkodni a csapatok és segítő kezek után, jelentkezik szinte mindenki hívó invitálás nélkül – írja az Agriasport.

A cél közös: súlyosan beteg gyermekeken szeretnének segíteni.

Immár hetedik alkalommal, december 27-én, szerdán a gyöngyösi sportcsarnok ad otthont az eseménynek. A múlt évben 1 millió 464 ezer 200 forintos adományrekordot teljesítettek. A cél nem változott, a lehető legtöbbet szeretnének tenni azokért, akiknek a legnehezebb. A szlogen: a végén úgyis arra emlékszünk, amit másokért tettünk!

Az idén – ahogy eddig minden esztendőben – szeretnék megdönteni az adományozási rekordot és a lehető legtöbbel segíteni a súlyos beteg, sérült gyerekeket, fiatalokat.

Az esemény facebook oldalán folyamatos tájékoztatást adnak arról, kik lesznek a résztvevők. A jeles napon a kétéves, epeút-elzáródással születő, májátültetésre váró Tóth Zarának, az agykárosodás ellen küzdő, látás és emésztési problémákkal élő Szappan Sophie-nak, a nyolcéves, leukémiával harcoló Vuk Rolandnak, valamint az Age of Hope gyermekvédelmi alapítványnak próbálnak segíteni.

VII. Focival a gyógyulásért jótékonysági teremlabdarúgó-torna menetrendje:

’A’ csoport:

08:40 Szőlőskert Nagyréde SC öregfiúk – Gyöngyösi játékvezetők
09:00 Egri játékvezetők – Istenmezeje SE öregfiúk
09:20 Egri játékvezetők – Szőlőskert Nagyréde SC öregfiúk
09:40 Istenmezeje SE öregfiúk – Gyöngyösi játékvezetők
10:00 Istenmezeje SE öregfiúk – Szőlőskert Nagyréde SC öregfiúk
10:20 Gyöngyösi játékvezetők – Egri játékvezetők

’B’ csoport:

10:40 Gyöngyöshalászi öregfiúk – MLSZ Heves Megyei Igazgatóság
11:00 Magyar strandfoci válogatott – Újságírók
11:20 Újságírók – Gyöngyöshalászi öregfiúk
11:40 MLSZ Heves Megyei Igazgatóság – Magyar strandfoci válogatott
12:00 Magyar strandfoci válogatott – Gyöngyöshalászi öregfiúk
12:20 MLSZ Heves Megyei Igazgatóság – Újságírók

’C’ csoport:

12:40 Bodon Péter FC – Selypi Kinizsi öregfiúk
13:00 Bognár István és barátai – Magyar öregfiúk strandfoci válogatott
13:20 Magyar öregfiúk strandfoci válogatott – Bodon Péter FC
13:40 Bognár Istán és barátai- Selypi Kinizsi öregfiúk
14:00 Bodon Péter FC – Bognár István és barátai
14:20 Magyar öregfiúk strandfoci válogatott – Selypi Kinizsi öregfiúk

Hármas döntő:

14:40 A1-B1
15:00 Gála mérkőzés: GYAK utánpótlás
15:15 C1-A1
15:35 Gála mérkőzés: GYAK utánpótlás

15:50 Kollányi Zsuzsi fellépése

16:05 B1-C1

16:45 Eredményhirdetés, zárás

Borítókép: hevesfoci.hu

az eredeti hír itt elérhető