Íme néhány tipp a téli madáretetéshez!

2017.12.26

Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj itthon marad. Az már kevésbé közismert, hogy a tőlünk északabbra fekvő, mostohább téli klímájú területek madarai számára sok esetben Magyarország jelenti a telelőterületet.

Hazánk környezeti állapota ma még lehetővé teszi, hogy a ház körül gyakori madarak emberi segítség nélkül is átvészeljék a telet. Az etetés viszont nagy könnyebbséget és biztonságot jelent a környék madarainak − nekünk pedig rengeteg megfigyelési élményt −, különösen az itatással és a mesterséges odúkkal együtt, de csak akkor, ha az etetést folyamatosan, egész télen végezzük – olvasható a Magyar Madártani Egyesület honlapján.

Mikor etessünk?

Az etetési időszak dandárja Magyarországon az első fagyok beköszöntétől (általában november elejétől) ezek tartós megszűnéséig (akár április közepéig) tart. Azonban az sem okoz gondot, ha a madáretetést − különösen ha új helyen szeretnénk elindítani ezt − már az ősz beköszöntével, szeptember elején elkezdjük. Különösen akkor, ha az aszályos időjárás miatt gyenge volt a fűfélék terméshozama.

Ilyen korai kezdésnél elég néhány marék magot kiszórnunk (mivel a boltokban ilyenkor még nem kapható napraforgó, az állatkereskedésekben beszerezhető pintyeleség köles és a tört dió is tökéletesen megfelel), illetve az ágakra egy-két almát felszúrnunk, ami a településen áthaladó, vonulóban lévő madarak zsírtartalék felhalmozását is segítheti ott, ahol hiányoznak a magas cukortartalmú bogyókat tartalmazó bodzások.

Hazánkban szerencsére  továbbra sincs szükség az egész éves etetés gyakorlatának bevezetésére, ezért a költési időszak kezdetével, legkésőbb április közepén fejezzük be a kert madarainak etetését.

Az etetés folyamatosságáról

Az énekesmadarak téli etetésével kapcsolatban, nagyon helyesen, mélyen beépült a köztudatba, hogy ha “Ha egyszer elkezdtük, ne hagyjuk abba.” Mi áll ennek hátterében, és pontosan mit is jelent a hétköznapok gyakorlatában?

A madarak gyorsan megszokják és számítanak az etetőhelyek táplálékkínálatára, évről-évre akár messziről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, ezért ha váratlanul abbahagyjuk az eleség pótlását, és ezt véletlenül éppen a tél leghidegebb időszakában tesszük, a madarak nehéz helyzetbe kerülhetnek. Az etetőre járó kistestű, gyakran alig 4,5 – 10 gramm (!) körüli testtömegű madarak számára -10 Celsius alatti hőmérsékleten a túlélés gyakran arról szól, tartalékaik csak arra elegendőek, hogy át tudják vészelni a fagyos éjszakát. Ha másnap nem tudnak eleget táplálkozni az alig 5-6 órányi nappali periódusban, például azért, mert nem töltöttük fel az etetőt, könnyen elpusztulhatnak a következő hideg éjszakán.

Természetesen kerülhetünk olyan élethelyzetbe, hogy nem tudunk folyamatosan etetni. Ilyenkor, ha van néhány napunk az átállásra, naponta csökkentsük a kihelyezet eleség mennyiségét. A madarak, érzékelve a táplálék megfogyatkozását, egyre nagyobb körben keresgélnek, majd továbbálnak a környékről. További segítség a madaraknak, ha az etetést lehetőleg nem a tél leghidegebb napjaiban hagyjuk abba.

Mivel etessünk?

A téli etetőkön alkalmazható madáreleségek három nagy csoportba sorolhatóak, melyeket együtt érdemes alkalmazni és így biztosak lehetünk abban, hogy az ivóvízzel együtt az etetők minden madarának minden igényét ki tudjuk elégíteni. Ezekkel az összes szóba jöhető, potenciálisan mintegy 50 madárfajt vendégül láthatjuk az etetőkön. Ezért nincs szükség olyan eleségekkel kísérletezni, melyek drágák, feleslegesek és nagy mennyiségben nem is alkalmazhatóak (lisztkukac) vagy különböző okokból veszélyesek (csontkukac), egészségtelenek vagy alacsony tápértékű ballasztot jelentenek (kenyér), illetve beszennyezik a tollazatot (étolajba áztatott kenyérmorzsa).

Olajos magvak

A legfontosabb téli madáreleség a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete (ipari) napraforgó. A szotyiba érdemes apró szemű magvakat: kölest, muhart stb. keverni, a legegyszerűbb, ha az állatkereskedésekben, barkácsáruház-láncokban kapható pinty és hullámos papagáj magkeveréket vásárolunk. Ne keseredjünk el, ne reklamáljunk, inkább örüljünk, ha a vásárolt napraforgó törött, „szemetes”! Sok madár csőre ugyanis nem elég erős az egész napraforgó szemek feltörésére (pl. vörösbegy, ökörszem), e fajok csak a törött szemekből kihulló magtörmeléket, a napraforgóba keveredő gyom és egyéb apró magvakat tudják hasznosítani.

Állati zsiradék 

Az olajos magvakhoz hasonlóan fontos téli etetőanyag az állati zsiradék: a kacsa-, liba- és sertésháj; a sertés zsírszalonna; a faggyú; a főzéssel sótlanított étkezési szalonna; a ma már széles körben árusított cinkegolyó; lágysajt- vagy vajtégla.

Az etetési időszak végén megmaradó cinkegolyó zacskóban, mélyhűtőben eltárolható a következő szezonig. Lakótérben, garázsban ne tartsuk ezeket, mert a nyári melegben felszabaduló illatanyagok odavonzzák a molyokat, és mire észbe kapunk, a lakást elözönlik a molylepkék.

Alma

Az olajos magvak és az állati zsiradék mellett gyümölccsel, elsősorban a legolcsóbb almával is etessünk. Ezeket lehetőleg szúrjuk fel bokrok és fák ágcsonkjaira, de néhány szemet a talajra is tehetünk, így a madarak hóeséskor és azt követően is hozzáférhetnek, míg a földre szórt élelem mindaddig elérhetetlen számukra, amíg el nem takarítjuk a havat. Az almát gyakorlatilag minden lágyevő, tehát rovarokat (is) fogyasztó madár kedveli, így nagy segítséget nyújthat a szokatlan módon áttelelő madaraknak, például a barátposzátának is.

Borítókép: Orbán Zoltán

az eredeti hír itt elérhető