Vezetnétek? Fontos változások a jogosítványnál
2017.12.292018-ban életbe lép az Európai Bizottság által 2016-ban elfogadott direktíva-módosítás, amely változtat a szív- és érrendszeri, illetve a cukorbetegségben szenvedőkre vonatkozó minimális egészségügyi követelményeken.
Az Európai Bizottság egy 2006-os irányelvet módosított 2016 nyarán, amit azzal indokolt, hogy a legfrissebb orvostudományi ismereteket figyelembe véve próbálja megtalálni a lehető legjobb egyensúlyt a közúti biztonság és a mobilitás között. A változások 2018. január 1-től lépnek életbe az Európai Unió tagállamaiban.
A Napi.hu cikke szerint a szív- és érrendszeri betegségeknél az új javaslat világosan megkülönbözteti azt a két állapotot, amikor a kérelmező még vezethet, és amikor az egészségi állapota már nem teszi lehetővé, hogy a forgalomban részt vegyen.
A módosítás emellett 9 olyan esetet határoz meg, amely esetén nem lehet már meghosszabbítani, illetve kiállítani jogosítványt.
A vezetésből kizáró ok lehet például:
– defibrillátor beültetése,
– perifériás vaszkuláris megbetegedések,
– szívelégtelenség,
– szívműködést segítő eszközök,
– szívbillentyűzavar bizonyos esetei (ezeket a módosítás pontosan meghatározza),
– strukturális és ingerületvezetési zavarral járó szívizombetegségek bizonyos esetei,
– hosszú QT-szindróma okozta ájulás, torsade des pointes és 500 ms-t meghaladó QTc kíséretében,
– Brugada-szindróma ájulással vagy túlélt hirtelen szívhalállal.
További részletek: napi.hu
Borítókép: pixabay