Csaknem 500 gyermek kapott cipősdoboz ajándékot
2018.01.03A Baptista Szeretetszolgálat Egerben is jól ismert akciója keretében a 2017-es, adventi időszakban négy állandó gyűjtőponton várták a cipősdobozba csomagolt karácsonyi szeretetcsomagokat.
A Cipősdoboz Akció egri történetének tizenkét éve alatt több mint 4600 rászoruló gyermek és családja számára tették szebbé a megváltó érkezésének ünnepét, összefogásban az adományozó, nyitott szívű, helyi polgárokkal – tájékoztatott Zentai László, önkormányzati médiareferens.
Egerben a 12. Cipősdoboz Akciót zárták az Ünnep előtt. A 2017-es gyűjtés eredményeként csaknem 500 gyermeknek tudtak örömet okozni az adakozó kedvű, jó szándékú egriek és önkéntesek segítségével, több egri gyülekezet összefogásában.
Olyan gyermekekhez jutott el a mintegy félezer Egerben leadott szeretetcsomag, akik családjuk anyagi helyzete miatt nem részesülhettek volna igazi ünnepben, ajándékozásban. Az Egri Baptista Gyülekezet látókörében lévő, rászoruló családok mellett jutott az ajándékokból az egri Családok Átmeneti Otthonába, a Verpeléti Óvodába, valamint a Keresztény Élet Központ Egyesület és Misszió által javasolt gyermekeknek. Mindez Eger mellett számos, környékbeli települést érintett.
A megközelítőleg 500 gyermek öröméért köszönet illeti az adományozók mellett a Bródy Sándor Könyvtárat, mely intézmény – a két fiókkönyvtárral – ismét állandó gyűjtőpontként csatlakozott a kezdeményezéshez, kiegészítve a Baptista Gyülekezeti Házban és a Baptista Szeretetszolgálat Egri Irodájában végzett tevékenységet. Köszönik Feketéné Kuzman Krisztinának, a Budapest Sportiroda egri futónagykövetének, hogy a Mikulás futás résztvevőivel együtt melléjük állt és december elején, a startnál „lendületet adott” a 2017-es akciónak.