Közép-Európa legmodernebb csillagászati látogatóközpontja épül Répáshután

2018.01.13

Csaknem egymilliárd forintos állami támogatásból különleges csillagászati látogatóközpont épül a Bükki Nemzeti Parkban – jelentette be a fejlesztést beharangozó pénteki sajtóeseményen a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos Répáshután.

Révész Máriusz kiemelte: a település mellett a régió életében is meghatározó jelentőségű a beruházás 990 millió forintos támogatásáról szóló kormánydöntés, amelynek nyomán a harmadik, turisztikai szempontból is komoly vonzerőt képviselő csillagda épül meg Magyarországon – írja az MTI.

Csillagösvény Répáshuta felett – Fotó: Novák Richárd, BNPI

A több mint 20 hazai csillagda közül ma még csak a zselici és a bakonybéli működik hasonló elvek szerint – tette hozzá, jelezve, hogy utóbbi a község teljes arculatát átalakítva páratlan fellendülést hozott Bakonybél környékén és ezt várják a répáshutai létesítménytől is.

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója az eseményen közölte: a terveik szerint 2019 őszére elkészülő, csaknem 700 négyzetméteres bemutatótérrel rendelkező látogatóközpont Közép-Európa legmodernebb csillagdája lesz, amely remélt hazai népszerűsége mellett turisztikai attrakcióként és szakmai szempontból egyaránt nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat.

A bükki csillagda látványterve – Fotó: BNPI

Több kisebb távcső mellett 50 centiméter átmérőjű főteleszkópja tudományos megfigyelésekre is alkalmassá teszi majd a csillagdát. Emellett a fényről szóló interaktív kiállítás, valamint egy meteorit-gyűjtemény varázsolja egyedivé – fogalmazott megjegyezve, hogy a komplexum legkülönlegesebb élményét az úgynevezett 5D-s univerzum nyújtja majd, amely a virtuális valóság segítségével érzékelhető közelségbe hozza a világűrt és az űrutazást.

Szólt arról is, hogy az építészetileg is a korszerűségre és fenntarthatóságra törekvő csillagda előre láthatólag 9 alkalmazottat foglalkoztat és az előzetes becslések szerint évente legalább 37 ezer látogatót fogad majd.

A tervezett csillagda felülnézeti látványképe – Fotó: BNPI

Rónai Kálmánné emlékeztetett: a Bükk szívében találták meg a megfelelő fényszennyezés-mentes helyszínt a beruházáshoz, melynek előkészítése során a Kaptárkő Egyesület felmérései nélkülözhetetlen adatokat szolgáltattak ahhoz, hogy a nemzeti park – Magyarországon harmadikként, a Zselic és a Hortobágy után – tavaly nyáron kiérdemelje a csillagoségbolt-park címet a Nemzetközi Sötétégbolt Szövetségtől (IDA).

Erdős Tamás, Répáshuta polgármestere a tájékoztatón aláhúzta: régi terv válik valóra ezzel a projekttel, melyhez a 230 éve létező Répáshuta ideális feltételeket biztosít. A község hajdani mesterségeinek zöme – mészégetés, szénégetés, üvegfúvás – mára feledésbe merült, ám reményeik szerint ezek emlékének megőrzését és bemutatását, valamint a környék gazdasági megerősödését is szolgálja majd a beruházás – mondta.

az eredeti hír itt elérhető