A magyar kultúra napján mutatták be városunk EKF2023 pályázatát

2018.01.22

A fény és a vizualitás köré szerveződő, a fiatalok megszólítását és a kultúra, a művészet, valamint a tudomány határterületeinek feltérképezését is küldetésének tekintő programkínálattal pályázik a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címre Eger – jelentette be a város polgármestere a magyar kultúra napján hétfőn sajtóeseményen.

Az esemény, amelyet a magyar kultúra napján a Líceumban rendeztek, kezdő akkordja Fehér Zsombor furulyajátéka volt, aki hangszerén az EKF2023 pályázat szignálját adta elő.

Fehér Zsombor előadása – Fotó: Nemes Róbert

Habis László a 80 oldalas pályázat bemutatásakor úgy fogalmazott, a város közösségfejlesztési és kulturális stratégiáján nyugvó koncepció minden eleme arról szól, hogy Egernek van mondandója Európa számára és nyitott annak kulturális sokszínűségére.
– A siker feltételei pedig adottak, hiszen Magyarország legnépszerűbb vidéki turisztikai célpontjaként Eger egyik legfőbb vonzereje ma is a város hagyománya és kultúrája. Az itt zajló és induló fejlesztések, valamint a pályázat előkészítése során számos szervezettel, intézménnyel és a környékbeli településekkel kötött együttműködési megállapodások pedig katalizátorai lehetnek az EKF tervezett programjainak – tette hozzá.

Hozzátette, pályázatuk egyik legfontosabb küldetése a fiatalok bevonása, értő, befogadásra érett, tanulásra nyitott közönséget formálni széleskörű összefogással, oktatási programok indításával, továbbá a művészet újszerű láttatására alkalmas infrastruktúra megteremtésével.

Koltai Lajos, a pályázat művészeti vezetője – Fotó: Nemes Róbert

Koltai Lajos operatőr, a nemzet művésze, a pályázat művészeti vezetője a következőket mondta:
– Az a legnehezebb, hogy ma mindenki a telefonjába dőlve éli az életét, és őket onnan fel kell állítani, hogy kiegyenesedjenek. Úgy gondolom, hogy őket csak képpel tudjuk onnan eltántorítani. Nehéz őket meghatni bármivel. Ennek a folyamatnak az a lényege, hogy elcsábítsuk őket.

Ebben segítségünkre szolgál Eger, amiben annyi érték van, hogy szinte ki sem mutatható.

Utat kell ezekhez a kincsekhez mutatni – mondta.

Kifejtette, a koncepcióban két művészeti ág, a képző- és a filmművészet kap kiemelt szerepet, mivel Eger két világhírű fényművésze, Kepes György és Illés György munkássága meghatározó kiindulópontja lehet a 2023-ra tervezett legfőbb helyi kulturális eseményeknek.

Koltai Lajos, Habis László és Nyitrai Zsolt – Fotó: Nemes Róbert

Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott elmondta, Eger azok közé az ékszerdobozok közé tartozik Európában, melyet érdemes megmutatni. Az EKF-pályázatról kiemelte, e nemes versengésben csaknem másfél évtized után ismét részt venni megtiszteltetés és újabb fejlődési, valamint arculatépítési lehetőség a város számára. Megjegyezte, hogy Eger értékeit megőrző, kulturálisan befogadó, modern város, mely alkalmas a cím elnyerésére és az addig megvalósuló nagyszabású fejlesztéseknek köszönhetően öt év múlva új fénykorát éli majd.

Az eseményen zárásaként bemutatták Eger kisfilmjét, amit ti is is megnézhettek, íme:

az eredeti hír itt elérhető