Az LMP-s Komlósi Csaba az egri közgyűlést és napirendi pontjait kritizálta

2018.01.24

Szabálytalanság az egri közgyűlésben, az Egri Tankerületi Központ tevékenysége és a betelepítést elutasító településekhez való csatlakozás. Három, a csütörtöki közgyűléssel kapcsolatos ügyről ejtett szót Komlósi Csaba szerdai sajtótájékoztatóján.

Szokásos, közgyűlés előtti tájékoztatóján az önkormányzati képviselő első témája még az előző, decemberi közgyűléshez kapcsolódott.
– Akkor jeleztem, hogy szabálytalanul vett sürgősségi napirendre egy előterjesztést (Sürgősségi előterjesztés Macskaház létesítésének támogatásáról) a grémium, a Fideszes frakció ennek ellenére megszavazta. Ebben az ügyben a Kormányhivatalhoz fordultam. A Kormányhivatal megállapította, hogy szabálytalan módon vették napirendre ezt a pontot, azaz nem voltak adottak azok a feltételek, amiket az alapokmány rögzít. Emiatt a polgármester írásbeli figyelmeztetést kapott. Mivel az eljárási szabálytalanság teljesen nyilvánvaló volt, az eset arra világít rá, hogy a városvezetés és a közgyűlés Fidesz-frakciója politikai megrendelésre, a fideszes haverok kérésére még a saját maga által elfogadott szabályokat is megszegi – fejtette ki.

Mint mondta, ez felveti továbbá a jegyző és az ügyrendi bizottság elnöke alkalmasságának a kérdését is, ugyanis az előbbi egy árva szót nem szólt, míg az utóbbi, aki jogász végzettségű, védelmébe is vette azt.

Komlósi Csaba a csütörtöki közgyűlés két napirendi pontjával is foglalkozott – Archív fotó: Nemes Róbert

Komlósi Csaba ezek után rátért a következő témára, a csütörtöki közgyűlés 13. pontjára.
– Tulajdonképpen egy örömteli folyamat megindulásáról, a Balassi Bálint Általános Iskola Tanuszodája felújításának előkészítéséről szól. Természetesen támogatni fogom az előterjesztést. Ugyanakkor számomra nagyon furcsa, hogy az iskolánkat átvevő és működtető Egri Tankerületi Központ a városhoz fordul ez ügyben segítségért, mert önmaga ezen előkészítő folyamatokhoz sem rendelkezik forrásokkal. Tehát az iskolákat elvették, de ha azt akarjuk, hogy ott a gyermekeink érdekében jelentősebb fejlesztések történjenek, akkor ehhez mi biztosítsuk továbbra is a fedezetet – mondta.

Szerinte a dolog azért is érdekes, mert a nemrégiben napvilágot látott hírek szerint könnyen meglehet, hogy az egész folyamat, aminek révén iskoláink a tankerületi központhoz kerültek, alaptörvény ellenes volt. Erre hozott egy példát.
– Egy, a csömöri önkormányzat által indított perben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kimondta, hogy az iskolavagyon elvételét szabályozó törvény szerinte alkotmányellenes, ezért megszakította a pert és az alkotmánybírósághoz fordult, kérve a törvény több pontjának megsemmisítését – tette hozzá.

Végezetül kifejtette a csütörtöki közgyűlés 11. napirendi ponttal kapcsolatos véleményét is.
– A 11. napirendi pont kapcsán (A betelepítést elutasító településekhez való csatlakozásról), ismét dübörögni fog a megtévesztő kormánypropaganda az egri közgyűlésben. Több településhez képest némi késéssel az egri városvezetés is igyekszik megfelelni a kormány politikai elvárásainak, igyekszik bizonyítani feltétlen lojalitását.

A dologban csak az a pikáns, hogy időközben napvilágot láttak konkrét számok arról, hogy az elmúlt időszakban mennyi menekültet fogadott be a kormány illetve, hogy Pintér Sándor belügyminiszter azt nyilatkozta egy sajtótájékoztatón, hogy Soros György nem végez illegális migrációt támogató tevékenységet, így e felett az ostoba előterjesztés felett tulajdonképpen elszaladt az idő. Egyébként pedig ha valaki migrációt támogató tevékenységet végzett az országban az éppen a kormány volt, amikor busás haszonhoz juttatva, hozzá közel álló személyeket, letelepedési államkötvényt kezdett forgalmazni – zárta a sajtótájékoztatót Komlósi Csaba.

az eredeti hír itt elérhető