A Sanatmetal Kft. és a KEVIKO Prevenció Védőnői Szolgáltató Kft. kapta idén a Pro Agria-díjat
2018.01.30
Városunk legnagyobb adózóit köszöntötte ünnepélyes keretek között Habis László polgármester hétfőn este a városháza dísztermében.
Az ünnepség Gonda László és Báder Ernő előadásával kezdődött, majd Habis László beszédében elmondta, a város legjelentősebb gazdasági szereplőit köszönti, valamint röviden értékelte a város és vállalkozások gazdasági teljesítményét.
– A tavalyi évben érzékelhető volt egy jelentős gazdasági növekedés Egerben és térségében. Nőtt a vállalkozások aktivitása, eredményessége, nőtt a lakosság fizetőképessége és növekvő turisztikai adatokról is számot adhatunk – fogalmazott.
Hozzátette, a város adóbevételeinek mintegy 96 százaléka az úgynevezett helyi adóbevétel, valamint a város 150 legnagyobb vállalkozása fizette be az adóbevételek mintegy kétharmadát.

A polgármester hangsúlyozta, az elmúlt évben az adóbevételek négy és fél százalékkal növekedtek, valamint érdekességképp elmondta, 2013-hoz viszonyítva 26 százalékos növekedésről lehet beszámolni.
– Azért szeretjük ezt a 2013-as évet egyfajta „bázisévként” tekinteni, mert nem emeltek adómértéket, sőt bizonyos adónemeket el is töröltek – jelentette ki.
Dr. Bánhidy Pétert, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszédében elmondta, a térségben ma már megfelelő a munkahelyek létszáma, valamint nagy kihívást jelent a szakképzett munkaerő pótlása.
A beszédeket követően pedig az idei évben is kiosztották az egri önkormányzat és a HKIK elismerését.
A Pro Agria gazdasági szakmai díjat ezúttal a Sanatmetal Kft. és a KEVIKO Prevenció Védőnői Szolgáltató Kft. érdemelte ki.















