ZF-Eger – Szolnok: Újabb hazai csúcstalálkozó a Bajnokok Ligájában

2018.02.06

Szerdán este fél 7-kor ismét megmérkőzik egymással a ZF-Eger és a Szolnoki-Dózsa.

Az odavágó kör már befejeződött a legrangosabb kontinentális klubsorozatban, a helyzet így egyre élesebbé válik – írja az Agriasport. A B-csoportban öt csapat van versenyben az első négy továbbjutó hely megszerzéséért. A két magyar együttesen kívül a Pro Recco, a Spandau és a Jadran Herceg Novi szeretne tagja lenni a genovai elit tornának, melyen Európa nyolc legjobb alakulata csatázik majd az érmekért. Minden egymás elleni győzelemnek, pontnak nagy jelentősége van.

A két magyar élcsapat január végén Szolnokon mérkőzött meg egymással, akkor 11-10-re legyőzte ellenfelét a Dabrowski-legénység. A Dózsát nyilván fűti a visszavágás vágya, a sorozat címvédőjeként harmadik csoportmeccsüket elveszíteni blama lenne számukra.

A ZF-Eger számára is nagyon fontos lesz a találkozó, hiszen a továbbjutást illetően nem érezhetik biztonságban magukat Hárai Balázsék.

Közönségcsalogató, komoly ütközetre van kilátás, melynek helyszíne a Bitskey Uszoda lesz. Az egriek jó formának örvendenek, a képbe kicsit belerondít ugyan a szombati Miskolc elleni döntetlen, azonban messzemenő következtetéseket nem szabad levonni a borsodi 8-8-ból. Főpróbának elment a meccs, amely tele volt tanulságokkal, de szerdán jóval élesebb ZF-Egerre lesz szükség.

Bajnokok Ligája, B-csoport, 8- forduló
Bitskey Uszoda, 2018.02.07. (szerda) 18 óra 30 perc
ZF-Eger – Szolnoki Dózsa

az eredeti hír itt elérhető