Varga Mihály: papírmentessé kell alakítani a NAV-ot
2018.02.08A jövedelmet terhelő adók további mérséklése, az adónemek számának csökkentése és az adózási szabályok ésszerűsítése, egyszerűsítése mellett 2021-re el kell érni, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) teljesen papírmentessé váljon.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szervezet csütörtöki vezetői értekezletén, Egerben hangsúlyozta: az EU egyik vezető és független gazdasági kutató intézetének tanulmánya szerint 2010. és 2017. között az unió tagállamai közül Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben, 9 százalékponttal a tényleges adóterhelés mértéke.
– Az NGM egy szolgáltatói típusú adó- és vámhatóság kiépítésén, végső soron az adózás megkönnyítésén és ésszerűsítésén dolgozik – mondta. Hozzátette: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkáján és megítélésén már lemérhetők e szemléletváltás első komoly eredményei – írja az MTI.
Az adóhivatal idén már a tavalyi négymillió mellett további egymillió magánszemélyt mentesít a személyi jövedelemadó bevallás kitöltésének kötelezettsége alól, a vállalkozásoknak pedig jövedéki adóbevallási tervezetet küld. Mentorálási programja keretében pedig évente mintegy 100 ezer kezdő vállalkozásnak nyújt speciális, ha szükséges, egyedi szakmai segítséget fél éven keresztül. A NAV 2018-tól az EU tagállamai közül egyedüliként biztosítja a papírmentes ellenőrzést, ezzel időt és jelentős költséget spórolva az adózóknak. A közigazgatás elektronizálásával és egyszerűsítésével mintegy 700 milliárd forintot spórolhatnak összességében a vállalkozások – húzta alá Varga Mihály.
Idei kihívások
A hivatalnak el kell érnie, hogy ez évben a tavalyinál 580 milliárd forinttal több – összesen 14 ezer milliárd forint – folyjon be az államkasszába, miközben az adócsökkentések révén 280 milliárd forint marad a családoknál és a vállalkozóknál – mondta a miniszter, rámutatva, 2010. óta a magyar adópolitika fókuszában a legális munka megbecsülése és a családok támogatása áll, e a szemlélet növelte a foglalkoztatottságot, a tőkefelhalmozást és a gazdaság versenyképességét.