Egy millió forint értékű pszichoaktív anyagot szállított – elfogták – videó
2018.02.09A gyöngyösi rendőrök két férfit hallgattak ki új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanújával.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Felderítő és Körzeti Megbízotti Alosztályainak munkatársai február 6-án délután, a gyöngyösi Atkári úton ellenőrzés alá vontak két, arra közlekedő járművet – írja a police.hu.
Azok átvizsgálásakor az egyikben több mint 500 gramm fehér kristályos kábítószergyanús port találtak a rendőrök. A helyszínen kiderült, hogy a járművet vezető férfit, a másik autóval mögötte közlekedő Cs. László kérte meg az anyag szállítására.
A rendőrök mindkét férfit elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol V. Ferenc 25 éves gyöngyösi és a 30 éves gyöngyösoroszi lakost új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki.

A gyanú szerint a közel egymillió forint értékű új pszichoaktív anyagot Cs. László értékesíteni akarta, így őt őrizetbe vette a nyomozó hatóság és egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet az Egri Járásbíróság február 9-én elrendelt.