Középiskolások figyelem: töriverseny online, jelentkezzetek!
2018.02.17A Mathias Corvinus Collegium által szervezett online kvízjáték alapú történelemversenyére február 26-ig jelentkezhetnek a 9-13. évfolyamos középiskolások.
A nyolcadik alkalommal megrendezendő Bonus Intra Országos Történelemversenyre nemcsak magyarországi, hanem határon túli jelentkezőket is várnak a szervezők.
– Évek óta nagy sikerrel rendezzük meg a versenyt, amely a tudásalapú megmérettetés mellett játékélményét is nyújt a résztvevőknek.
Idén témának az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot választottuk, hiszen ebben az évben ünnepeljük a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményének 170. évfordulóját.
Tavaly több mint 250 diák jelentkezett, bízunk benne, hogy idén még ennél is több érdeklődő lesz – mondta Borvendég Máté, a Bonus Intra Országos Történelemverseny főszervezője.
A középiskolásoknak egyénileg kell helytállniuk a Magyarországon egyedülálló online történelmi kvízjátékon alapuló versenyen, ahol a tárgyi tudás mellett olyan alapvető vezetői készségeket is mérnek, mint például a logikai gondolkodás vagy kockázatkezelés. A diákoknak az első, online forduló keretében február 26. és március 9. között az interneten elérhető online tesztjátékot kell megoldaniuk, amely időszak alatt is lehetőséget biztosítanak a szervezők a versenyhez való csatlakozásra. A legjobb 30 versenyző jut tovább az április 1-ig tartó második fordulóba, ahol előre megadott témakörök alapján egy esszét kell írniuk a 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz kapcsolódóan.
Áprilisban lesz a döntő
A legtöbb pontot gyűjtő tíz középiskolás mehet tovább az április 14-15-én, Budapesten megrendezendő döntőbe. A kétnapos végső megmérettetésen nemcsak egy vetélkedőn kell helytállniuk a legjobbaknak, hanem prezentációs készségeikről is számot kell adniuk, amelyet egy háromtagú – Rácz Árpád (a Rubicon történelmi folyóirat főszerkesztője), Hermann Róbert (történész, író), Bihari Péter (történész, történelemtanár) –, szakértőkből álló zsűri értékel majd.
A történelem iránt érdeklődő diákoknak érdemes a versenyen részt venni, hiszen a nagyszerű élmények mellett értékes nyeremények is várnak rájuk: a verseny győztese automatikusan felvételt nyer az MCC Juniorképzésébe, míg a többi résztvevő fesztiváljegyeket, e-book olvasót, történelemi témájú könyveket, újságokat kaphat ajándékba.
A Bonus Intra történelemversenyről bővebb információ ezen az oldalon olvasható.