Honlap segíti a család és a karrier összeegyeztethetőségét
2018.02.18Külön honlap is segíti a család és a karrier összeegyeztethetőségét – hívta fel a figyelmet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom munka-magánélet program vezetője az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
Ujvári Enikő elmondta: a balansz.info oldalon a munkavállalóknak és a munkáltatóknak is adnak tippeket, hogyan lehet jó egyensúlyt tartani a család és a munka között – írja az MTI.
Hozzátette: a házasság hete keretében konferenciát is szerveztek család és karrier témában. A szakember elmondta: a rendezvény fontos témája volt, hogy a munkaerőpiacra belépő új generációk (Y és Z) sokkal tudatosabbak e téren, sokkal több elvárásuk van.
Ujvári Enikő kitért arra is: az új generációknál erősebb az igény például, hogy a férfiak jobban részt vegyenek a család életében. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomban külön munkacsoport foglalkozik az apák segítésével. Ugyanis – mint kiemelte – a munkaerőpiac sem megoldásokban, sem attitűdben nem áll teljesen készen, hogy a gyermekükkel otthon töltött fél vagy egy év után visszatérő apákat segítse. Márpedig a szakember elmondása szerint az általuk megkérdezett apák jó tapasztalatokat szereztek a “babázás” során, és teljesen más szemlélettel tértek vissza munkahelyükre.
Borítókép – Archív fotó: EH