Eltörték az állkapcsát, betörték a koponyáját, lelocsolták benzinnel
2018.02.20Egy kocsmai italozás fajult el ennyire durván. Az eset még 2015-ben történt, most elsőfokú ítélet született a kömlői verekedés ügyében.
Az Egri Törvényszék S. A. I. rendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt két év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette, míg az I. rendű vádlott fiát, ifj S. A. II. rendű vádlottat súlyos testi sértés bűntette miatt két év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását öt évre felfüggesztette.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott a nevelőszülője, a II. rendű vádlott pedig a mostohatestvére a sértettnek. 2015. április 10-én az esti órákban a II. rendű vádlott és a sértett egy kömlői kocsmában szórakoztak, és mindketten ittas állapotba kerültek. 20 óra körül a II. rendű vádlott és a sértett között vita támadt, mire a sértett a sörözőből hazaküldte a II. rendű vádlottat, aki távozott. A II. rendű vádlott körülbelül fél óra múlva kezében egy körülbelül 90 cm hosszú farúddal visszatért a kocsmába – tájékoztatott az Egri Törvényszék Sajtóosztálya.
Aztán bezárt a kocsma
A kocsma zárását követően a sértett és a II. rendű vádlott együtt indultak haza. Útközben a II. rendű vádlott folyamatosan provokálta a sértettet, aki emiatt magától ellökte őt, mire a II. rendű vádlott ököllel állon ütötte a sértettet. Az ütés következtében a sértett állkapocs-csonttörést szenvedett. Az ütést követően a sértett folytatta az útját hazafelé, a II. rendű vádlott pedig az I. rendű vádlotthoz ment, és gépkocsival együtt indultak a sértett keresésére. A vádlottak az egyik utcában észrevették a sértettet, ezért kiszálltak az autóból, és számon kérték rajta a korábban történteket. Ekkor az I. rendű vádlott ököllel állon ütötte a sértettet.
Ezután a vádlottak és a sértett a sértett édesanyjának házához indultak, miközben közöttük a szóváltás tovább folytatódott. Az I. rendű vádlott benzint locsolt a sértettre, miközben azt kiabálta a II. rendű vádlottnak, hogy gyújtsa fel a sértettet.
Eközben a sértett egyszer megütötte az I. rendű vádlottat, majd elmenekült a helyszínről. Ezt követően az I. rendű vádlott a sértett után ment, és a lakóháza közelében utolérte őt, ahol egy kiscsákánnyal fejen ütötte a sértettet, aki az ütés következtében koponyacsonttörést szenvedett. A sértetthez ekkor mentőt hívtak, azonban a mentő kiérkezése előtt az I. rendű vádlott egy parittyával még csavarokat lövöldözött a sértett irányába, és egyszer el is találta a sértett mellkasát.
A sértett sérüléseinek gyógytartama nyolc napon túli. A koponyacsonttörésre figyelemmel reálisan fennállt a súlyosabb, életveszéllyel járó sérülés bekövetkezésének lehetősége.
Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyész mindkét vádlott vonatkozásában a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be.