Miniszterelnöki megállapodás: elkerülőút, panorámalift, termálvíz
2018.02.24Orbán Viktor keddi látogatása alkalmával megállapodás született a miniszterelnök és Eger városa között, amelynek lényege, hogy a megyeszékhely és térsége a következő időszakban újabb fontos és látványos beruházásokkal gazdagodik – jelentette be egri sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt.
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője elmondta, jelentősége van annak, hogy Orbán Viktor Egerben kezdte meg személyes kampányát, mindez azt üzeni a helyieknek, hogy nagyra értékeli az itt élők munkáját és elért eredményeit, és a jövőben is számíthatnak a kormány és a miniszterelnök támogatására.
– Ezt bizonyítja az a megállapodás is, amely létrejött a kormányfő és a város között Eger jövőbeni fejlesztéseiről, s amely három lényeges pontot tartalmaz – írja Nyitrai Zsolt honlapján.
– Az első, hogy hosszú évek várakozása után megépül az Egert az autópályával közvetlenül összekötő M25-ös szakasz, ugyanakkor az említett megállapodás most kiegészült azzal, hogy elkészül a város keleti tehermentesítő útja. A beruházás a tervek szerint az M25-ös összekötő szakaszának befejezésével egy időben épülne meg. A beruházás jelentős mértékben tehermentesíti a települést, így lesz Eger valóban európai modern város – tette hozzá.
Mint mondta, az útszakasz bevonja a közlekedés vérkeringésébe a felnémeti és a bervai városrészeket, ami azért is fontos, mert a bervai ipartelep fejlődéséhez elengedhetetlen a magas színvonalú közlekedési infrastruktúra.
– Ennek előzménye, hogy az elmúlt év végén egy törvénymódosító javaslatot adtam be az Országgyűlésben annak kapcsán, hogy az M25-ös út építése miatt az elkerülő út tehermentesítse Eger városát is. Bátran mondhatom, hogy ez a komplex infrastrukturális fejlesztés történelmi jelentőségű a térség életében – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.
Megtudtuk, a megállapodás második pontja az egri vár felújításával függ össze, ám egy egyedülálló és igen látványos beruházást jelent: elkészülhet az a panoráma lift, amely a látogatókat a Dobó bástyától viszi majd fel a várba.
– Azon túl, hogy ez a megoldás segíti a mozgáskorlátozottak vagy idősek közlekedését, a liftből gyönyörű kilátás nyílik majd a városra. Jellemző, hogy hazánkban a Budai váron kívül nincs még egy ilyen attrakció Magyarországon – fejtette ki a honatya.
A harmadik témakör – folytatta Nyitrai Zsolt – a város termálvizeinek optimális kihasználása és az ezzel kapcsolatos fejlesztés: tavaly új termálkutat fúrtak a településen, mely üzembe helyezésével lehetővé válhat a hálózat biztonságosabbá tétele, valamint több szállodába juthat el a gyógyvíz.
– Ezzel a beruházással a helyben és a térségben élők mindennapjai és az idelátogatók itt tartózkodása is sokkal komfortosabbá válhat – jelentette ki az országgyűlési képviselő.
Habis László Eger polgármestere a fejlesztések részleteivel is megismertette a jelenlévőket hozzátéve azt is, hogy a közlekedési hálózat bővítése egyben új ingatlanfejlesztési lehetőségeket is teremthet a város számára.