Férfi vízilabda – Pole-pozícióban az Eger, komoly sorozat kezdődik hétfőn
2018.02.25Az OSC elleni csütörtöki sikerrel lezárta az alapszakaszt az E.ON OB I-ben a ZF-Eger férfi vízilabda csapata.
A B-csoportot veretlenül nyerte Dabrowski Norbert együttese, sőt az egymás ellen vitt pontok tekintetében is a legkedvezőbb helyzetből várja folytatást – írja az Agriasport.
Mindkét csoportból az első négy helyezett kvalifikálta magát a középső szakaszba. Eddigi ellenfeleinkkel már nem mérkőzünk meg, az A-csoport négy csapatával oda-visszavágós alapon gyűjtögethetjük tovább pontjainkat. A feladat korántsem lesz egyszerű, hiszen a másik ágról a címvédő Szolnok, a bombaerős Ferencváros, a BVSC és a Debrecen harcolta ki a felsőházi play-off-ban való részvételt.
A sorozat már hétfőn kezdetét veszi, együttesünk a Debrecent fogadja 20 órai kezdettel a Bitskey Uszodában. A második körben is pályaválasztó lesz a ZF-Eger, március 3-án a Fradi érkezik városunkba. A középszakasz harmadik hazai fellépésére április 14-ig kell várni, akkor a BVSC lesz az ellenfelünk. A szakasz április 21-én zárul az Eger – Szolnok rangadóval.
1. forduló:
ZF-Eger – Debrecen
Eger, Bitskey-uszoda, február 26., hétfő, 20.00.
A ZF-Eger további mérkőzéseinek időpontjaiért kattintsatok az Agriasport oldalára.