Kemény téli nap elé nézünk

2018.02.27

Kedden országszerte várható havazás, helyenként akár 20 centiméter körüli friss hó is hullhat, emellett az erős szél hófúvást is okozhat majd.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kiemelte, kedden a hideghez egy mediterrán ciklon “jóvoltából” az ország nagy részén havazás is társul. Ezért – elsősorban hangulatát tekintve – országos viszonylatban is “kemény téli nap elé nézünk” – fogalmaztak, hozzátéve: “mindezt tetézi majd a jeges és élénk, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten erős szél, tovább nehezítve az útnak indulók dolgát”.

Havazásra is számíthatunk

Ennek intenzitása délutántól fokozatosan csökken, és estére az ország nagy részén már meg is szűnik a csapadék. Kedd éjfélig az északnyugati és északkeleti tájakon várható a legkisebb mennyiség (maximum 2-3 centiméter), míg dél felé haladva egyre vastagabb hóréteg valószínű: a középső országrészben 2-6, a déli megyékben további 6-10 centiméternyi hó várható.

Kiemelték továbbá, hogy a hóval borított tájakon az olykor erős, 45-60 kilométer/órás északi, északkeleti szél hófúvást okozhat, emiatt az ország nagy részére, így Heves megyére is elsőfokú figyelmeztetést adta ki.  A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 12 és mínusz 7 fok között alakul, néhol az Északi-középhegység térségében lehet ennél néhány fokkal hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 2 fok között várható.

az eredeti hír itt elérhető