A Jobbik valódi arca – Muszlim hitre tért militáns kiképző és antiszemita főszerkesztő Mirkóczki környezetében
2018.03.05Miközben a baloldali és liberális szavazók megnyerése érdekében mérsékelt néppárti retorikát folytatnak a Jobbik meghatározó politikusai Egerben is, olyan militáns alakulatokkal állnak kapcsolatban, mint a Farkasok elnevezésű szervezet, vagy a Betyársereg, illetve a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). A magát „hagyományőrző és ifjúságképző csoportnak” bemutató Farkasok nevű társulat vezetője Barcsa-Turner Gábor, aki több szálon is szoros kapcsolatban áll a Jobbik vezetőivel: Vona Gábor pártelnökkel baráti viszonyban van és társelnöke a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak, amelynek alapítója Toroczkai László, jelenleg is Jobbik-alelnök.
A militáns Farkasok katonai kiképzője az a Dér Zsolt, aki a közelmúltig Sneider Tamás Jobbik-alelnök, egykori egri szkinhedvezér parlamenti titkára volt. Dér a 90-es években megjárta a délszláv háborút, előbb a horvátok oldalán, majd később muszlim hitre tért és Boszniában harcolt a szerbek ellen. Erre az időszakára utalva egy rendezvényen Tyirityán Zsolt a Betyársereg vezetője a következő szavakkal mutatta be a hallgatóságnak Dért: „amikor a horvát háború után Boszniába terelődött a harc, ő akkor is visszament, már nem a magyarság védelmében, hanem gyilkolni akart és ezért is megérdemel egy tapsot.” (1)

Amikor egy szintén szélsőjobboldali rendezvényen feltették a kérdést Sneider Tamásnak, hogy mi a véleménye a személyi titkárának muzulmán hitre téréséről, a Jobbik alelnöke azt mondta: sokkal jobb, mintha zsidó hitre tért volna át. (2)
Dér ugyan már nem dolgozik Sneider személyi titkáraként, de továbbra is részt vesz a radikális ifjúság kiképzésében. A HVIM saját „katonai hagyományőrzési” táborokat szervez kifejezetten az ifjú korosztályt megcélozva rekrutálási célból, melybe a Farkasok és a Betyársereg is aktívan bekapcsolódik. Dér Zsolt a Farkasok, Tyirityán Zsolt pedig a Betyársereg részéről tart ideológiai és honvédelmi képzést a HVIM táborában. Az egri Jobbik és a szélsőséges szervezetek közötti kapcsolódásokat tehát a magas szintű tagsági átfedések is bizonyítják. A már említetteken túl Zagyva György Gyula, a HVIM egyik korábbi elnöke, a Jobbik későbbi országgyűlési képviselője is ebbe a körbe tartozik.

A HVIM elnökségi tagja volt a Jobbik internetes lapjának, az Alfahírnek a főszerkesztője, az Egerből származó Magvasi Adrián is, aki 2016-ban a saját facebook oldalán írt arról, hogy maga is részt vett korábban a Farkasok kiképzésén és semmilyen problémát nem talált ebben. Sőt azt is kifejtette, hogy reményei szerint a fiataloknak mielőbb lehetőséget biztosít a kormány, hogy intézményes keretek között is megismerkedhessenek a honvédelmi alapismeretekkel, és kipróbálhassák magukat a szakállas nők korában valóban férfias tevékenységekben is.

Magvasi egyébként egyik szereplője volt azoknak a közelmúltban nyilvánosságra került Szent Korona rádiós műsoroknak, amelyekben például Toroczkai Lászlóval, és Zagyva György Gyulával együtt ő maga is rasszista, antiszemita kijelentéseket tett. Ezek miatt egyébként egy időre mellőzték Magvasit a HírTv „Főszerkesztők Klubja” című műsorából, de február elején ismét szerepelhetett Simicska Lajos televíziójában. (3)
A „néppártosodó” Jobbik vezérkarát, köztük Mirkóczki Ádámot a jelek szerint mindez nem zavarja, hiszen a mai napig jól együtt tud működni a pártlap főszerkesztőjével, csakúgy mint a Farkasokat és Betyársereget magasztaló Sneider Tamással, pártbeli alelnöktársával.
1. hivatkozás: http://vigyazo.blog.hu/2015/03/05/_tapsoljuk_meg_a_gyilkost_boszniai_veteran_a_jobbik_vezeto_titkara
2.hivatkozás:
http://vigyazo.blog.hu/2015/03/05/_tapsoljuk_meg_a_gyilkost_boszniai_veteran_a_jobbik_vezeto_titkara
3. hivatkozás:
http://www.origo.hu/itthon/20180206-a-hir-tv-kulonos-esete-magvasi-adriannal.html