A török fürdőkultúra bemutatásában működne együtt Eger Törökországgal
2018.03.07Egerben, Habis László polgármesternél járt kedden a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) magyarországi koordinátora, Süleyman Kiziltoprak úr. Az egyeztetésen szó esett az Egerben található török kori emlékek állapotáról, s az együttműködés lehetőségeiről.
Habis László polgármester a találkozón kifejtette: az egri török kori emlékek jó állapotban vannak. Eger felújította a Török Fürdőt, amely autentikus hangulatban nyújt gyógyászati kezeléseket a mozgásszervi betegséggel élők számára, valamint hagyományos hammam kezeléseket kínál a felfrissülni vágyóknak. A 2014-ben lezárult belvárosi rehabilitációs program keretében az önkormányzat megóvta az enyészettől és bemutathatóvá, kutathatóvá tette a Valide Sultana egykori gőzfürdőt. A várban néhány évvel ezelőtt végrehajtott turisztikai beruházás-sorozatnak köszönhetően ismét megnyílt a Török kert, míg a Minaret megerősítését és felújítását a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. végzi – tájékoztatott Zentai László, önkormányzati médiareferens.
Eger polgármestere elmondta: fontosnak tartja, hogy a Dobó István Vármúzeum tovább építse szakmai kapcsolatait a török történelmi múzeumokkal. Fontos az is, hogy az Eszterházy Károly Egyetem törökországi kapcsolatai révén diákcsere programok és tudományos együttműködések valósulhassanak meg.
A jövőbeni, közös munka fő iránya Eger elképzelései szerint a Valide Sultana fürdő tartalmi fejlesztése és hiteles látványvilágának kialakítása lehetne. Ahhoz kérjük a szervezet támogatását, hogy bemutathassuk városunkban a hagyományos, török fürdőkultúra értékeit, különlegességeit. Ennek az egri felvetésnek a kapcsán a TIKA budapesti koordinátora személyesen is felkereste a Valide Sultanát.