Másként látni program a Markhot Ferenc Kórházban
2018.03.08A Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesülete “Másként látni” címmel egyedülálló, szemlélet formáló programsorozatot szervez. Ennek első része, hogy a Markhot Ferenc Kórházban négy alkalommal előadáson vehetnek részt az érdeklődők.
A résztvevő egészségügyi dolgozók tájékoztatók, interaktív előadás valamint eszközbemutató keretében ismerhették meg a látássérültek mindennapjait, nehézségeit és speciális eszközeit szerdán a kórház Refektóriumában. Emellett találkozhattak vakvezető kutyákkal, valamint tájékoztatást kaptak a fogyatékossággal élőkre vonatkozó jogszabályokról is.
Tóthné dr. Kisorosz Mária, a Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesületének elnöke elmondta, 2002-ben alakult meg az egyesület.
– Elsők voltunk vidéken, akik látássérült embereknek sportolási lehetőséget kínáltunk, így a miénk volt az első vidéki csörgőlabda csapat. Kezdetben csak sportolással foglalkoztunk, igyekeztünk mindent úgy szervezni, hogy a látássérült és látó emberek együtt sportolhassanak. Hamar felfedeztük, hogy a sporton túlmutatva nagy az igény mind a látássérültek, mind a látók részéről, hogy kicsit jobban megismerjék egymás világát – fogalmazott.
Az egyesület elnöke elmondta, a program az elsődleges célja azt volt, hogy megmutassák az embereknek, hogyan tudnak megfelelő segítséget nyújtani a látássérült embereknek.
– Nem a segítőkészség hiánya az, ami problémát jelent, hanem az, hogy sokan nem tudják miként segítsenek – jelentette ki.
Hangsúlyozta, amikor egy látássérült embernek segítséget szeretnénk nyújtani, az egy soktényezős dolog.
– Itt meg kell említeni a fizikai és a kommunikációs akadálymentesítést, a látássérült emberek szempontjából nagyon fontosak lehetnek az úgynevezett vezető sávok, beszélő eszközök illetve a braille tájékoztató táblák – mondta.