Férfi vízilabda – Simán kikaptak az egri fiúk
2018.03.10Az első negyed kaotikus állapotát kihasználva, hamar elhúzott egri ellenfelétől a Szolnok, így végül elég korán dőlt el a rangadó.
E.ON OB I., férfiak, középszakasz, felsőház, 4. forduló
Szolnoki Dózsa VSC – ZF-Eger
16-7 (6-2, 3-1, 3-3, 4-1)
Fontos fordulót rendeztek szombaton az E.ON férfi OB I-es bajnokságban, hiszen a mezőny négy topcsapata két rangadó keretén belül feszült egymásnak. Minket érthetően a Szolnoki Dózsa VSC – ZF-Eger találkozó érdekelt jobban, hiszen optimális esetben megelőzhette volna vendéglátóját a sárga-kék alakulat – írja az egri klub honlapján.
Az összecsapás legelején az első két hazai támadásból mindjárt két gólt láthattunk. Már a meccs elején érezni lehetett, hogy sok kiállításos mérkőzés vár ránk, záporoztak is a személyi hibák. Amíg azonban a szolnokiak az első fórjukból egyből betaláltak, addig az egrieknek csak a harmadik kísérletből sikerült.
Igazából már a találkozó első negyedében elég nehezen lehetett érteni, hogy mi történik a vízben, vagyis inkább a parton, mert folyamatosan szórták ki a játékosokat a bírók. Ebből pedig egyértelműen a vendégek jöttek ki rosszabbul. Még mindig több mint két perc hátra volt az első kisszünetig, amikor Milan Alekszics harmadik találatával már 5-1 állt az eredményjelzőn.
Nem módosult a különbség a következő felvonás elejére, csak azt követően, hogy Andrija Prlainovicsmár a Dózsa második büntetőjét vágta be (7-2). A nagyszünetig ráadásul tovább nőtt a hátrány, nehéz helyzetben voltak az egriek.
A térfélcserét követően sem jött a várt áttörés. Sem a medencében, sem annak partján. Két labda nélküli ítélet után előbb Marko Avramovics, majd Lőrincz Bálint is kipontozódott, a Szolnok pedig 11-3-ra húzott el. És itt nagyjából pontot is tehettünk a találkozó végére.
A sima vereséggel kezd bajba kerülni a ZF-Eger együttese, hiszen a Szolnoktól most mát öt pontra marad le. Lesz ugyanakkor még négy mérkőzés, vagyis a bajnokság középszakaszának visszavágói, de amennyiben kedvező helyről szeretné várni az elődöntőt a társaság, most már nem lenne szabad hibáznia.
További részleteket a klub honlapján olvashattok el.