Egri Csillag bontás Thummerer módra

2018.03.12

A hagyományoknak megfelelően idén is a nemzeti ünnepen lövik fel az Egri Csillag új évjáratát. Az idei házasított fehérbort a Thummerer pincészetben most lehetőségetek lesz összehasonlítani a korábbiakkal.

Kenyeres Zoltán korábban 17 éven át a Kis Dobó téren szervezte a Bikavér Borházat, ahol 14 éven keresztül minden héten borkóstolókat rendeztek. Nyolc éve pedig a március 15-én hagyománnyá vált Egri Csillag bor bemutatóban vállal vezető szerepet.
– Ezzel a rituális Csillag bontással hozzuk mindenki tudomására, hogy elkészült a tavalyi év fehér bora. A házasított Egri Csillag ilyen összetételben egyedülálló a világon, kizárólag itt lehet megkóstolni ezt a különlegességet – fogalmazott.

 

Fotó: Nemes Róbert

Kenyeres Zoltán az összetételéről csupán annyit árulhatott el, hogy a bor kizárólag Kárpát-medencei szőlőfajtákból állhat.
– Minimum négy féléből kell készülnie és maximum 50, minimum pedig 5 százalékban lehet benne egy fajtából. Így mindig egy friss, gyümölcsös, pezsgős, nagyon vagány fehérbort kapunk – jelentette ki.

Azt mondta: az elmúlt évek alatt több gyártási technológiát kipróbáltak. Ennek a bornak van egy Superior és egy Grand Superior változata is, amelyek egyaránt nagyon közkedveltek és máshol nem kaphatók. Ez a borkülönlegesség hozzátartozik Egerhez.

Kenyeres Zoltán emlékeztetett: a Bikavér több mint 100 éve használatos brand, az Egri Csillag azonban egy új márka, még nagyon fiatal, csak nyolc-kilenc éves lehet, de nagyon jó úton halad a siker felé. A Bikavér méltó párja.
– A fehérborok közül ez egy különlegesség, míg a vörösboroknál a Bikavér az. Ez utóbbinak március 21-én lesz a bemutatója, amely egyben évforduló is, hiszen tavaly ilyenkor kapta meg az Egri Bikavér a Hungarikum rangot – mondta.

Fotó: Nemes Róbert

A tavasz beköszönte éppen egy olyan üde, szőlővirágra emlékeztető bor fogyasztásának kedvez, mint amilyen az Egri Csillag. A március 15-i Csillag bontás lehetőséget ad arra is, hogy az érdeklődők összehasonlíthassák a korábbi évjáratokkal az új bort. Május elsején pedig kezdődik a Csillag fesztivál.

Kenyeres Zoltántól megtudtuk, korábban 17 évig a Kis Dobó téren szervezte a Bikavér Borházat, ahol 14 éven keresztül minden héten borkóstolók voltak.

az eredeti hír itt elérhető