Férfi kézilabda – Füreden szűkösen
2018.03.17Vasárnap rendkívül nehéz mérkőzés vár az Eger SBS-Eszterházy férfi kézilabda csapatára a K&H Ligában.
K&H Liga, 21. forduló
Balatonfüred, 2018.03.18. (vasárnap) 18 óra
Balatonfüredi KSE – Eger SBS-Eszterházy
A 21. forduló mérkőzésén Tóth Edmond alakulatára a pontvadászat negyedik helyezettje a Balatonfüred vár – írja az Agriasport. A mieinknek manapság minden mérkőzés nehéz, tekintettel arra, hogy a legutóbb Komló ellen lejátszott hazai összecsapás már a hetedik volt a sorban, melyen sikerélmény nélkül maradtak.
Füreden nem az egriek számítanak a találkozó esélyeseinek, még teljes kerettel sem. Gondjainkat tetézi, hogy három meghatározó játékosunknak is ki kell hagynia a párharcot. Inal Aflitulin a Komló elleni meccsen összeszedett kiállítása miatt automatikus eltiltását tölti, rajta kívül pedig Füzi Dániel és Dobó Zsolt bajlódik sérüléssel.
A Balatonfüred nem mondott le az alapszakasz harmadik helyéről, így minden bizonnyal nem lesznek kegyesek hozzánk. A kilencedik helyünk egyelőre nincs veszélyben, talán jókor jött a Cegléd pénteki hazai döntetlenje a Vác ellen.
A győzelemre ennek ellenére hatalmas szükségünk volna, ám ehhez nagyon sok mindennek össze kell jönnie a vasárnap 18 órakor kezdődő összecsapáson.